Svájc – ki az autókkal a városokból!

Svájc komoly hagyományokkal bír az autók településekről történő kitoloncolása terén. A svájci hegyvidékeken található a világon a legtöbb, valóban autómentes település.
A hatvanas évektől a svájci hegyvidék az idilli alpesi tájból a tömegturizmus fellegvárává alakult át. A növekvő vendégforgalmat az ágazatból élők jelentős része üdvözölte, azt azonban sokan nem nézték jó szemmel, hogy a hegyek között kanyargó utakon egyre tömöttebb sorban érkeztek a vendégeket szállító autók és autóbuszok.
Az aggodalom legfőbb oka az volt, hogy a megnövekedett forgalom erősen megterhelte a svájci hegyvidéki környezetet, néhány helyen a szűz tájat, másutt a hegyvidéki falvak szűk utcáit tette alkalmatlanná a vendégfogadásra – a turista tehát szép lassan maga is hozzájárult ahhoz, hogy kényszerűen új üdülési célpontot keressen.
Persze elsősorban a helyi lakosok és az érdekeiket képviselő turisztikai szakemberek tiltakoztak a korábban téli, később már nyáron is tapasztalt autós invázió ellen. Tiltakozásuk végül oda vezetett, hogy pár alpesi település helyi kezdeményezéseként, kifejezetten a turizmus fellendítése érdekébe, autómentes üdülő-paradicsomokat hoztak létre.
A GAST-ot (Gemeinschaft Autofreier Schweizer Tourismusorte, Autómentes Svájci Települések Egyesülete), amely rövidítés szellemesen németül és „svájciul” (németül) is vendéget jelent, 1988-ban alapították olyan hegyvidéki települések, amelyek az „autómentesítésen” kívül nem láttak más megoldást a turizmus okozta járműfelvonulás visszafogására.
Belsőégésű motorok használatát csak olyan esetekben enged meg az egyesület a csatlakozott teljes jogú tagoknak, ha az elkerülhetetlen, mint például a hegyi gazdálkodás során. Ezentúl szabadon közlekedhetnek a csatlakozó városokban a tűzoltóautók, a szemétszállítók, az építőipari szállítójárművek és a mentőautók. Más autóknak azonban nincs helyük a településeken!
Első hallásra talán furcsán hangzik, hogy pont a hét alapító település (Braunwald, Zermatt, Saas Fee, Wengen, Mürren, Riederalp és Bettmeralp) vendéglátásban érdekelt szakemberei döntöttek úgy, hogy nem engedik be az előszeretettel saját gépkocsijukon érkező vendégeket a városukba. Az elhatározással párhuzamosan azonban a községek sajátos marketingakcióba is kezdtek. Az „autómentesség”, amelyet szigorú szabályokhoz kötnek, az alpesi turistacélpontok jelszava lett, a vendégeknek pedig mára ez a minőségi üdülés garanciája.
Az akció indulása óta eltelt másfél évtized azt bizonyítja, hogy a kezdeményezés nem elriasztja, hanem kifejezetten vonzza a turistákat. A statisztikák szerint a szobafoglalások száma az autómentesítés óta növekvő ütemben emelkedik, ráadásul egy vendég egyre több éjszakát költ el az említett településeken.
A sikerhez persze tetemes fejlesztésekre is szükség volt. A hegyi települések kényelmes megközelíthetőségét többnyire vasút biztosítja. Zermattba, a Matterhorn-csúcs tövébe például úgy jut el az utazó, hogy az autóját a várostól öt kilométerre fekvő település közel háromezer parkolóhelyet biztosító parkolójában hagyja, majd egy megálló erejéig vasútra, esetleg a parkolóban elektromos taxiba száll.
Minden szálló saját elektromos autóval rendelkezik, a város utcácskáinak sarkán kerékpárkölcsönzők hirdetik magukat. Ha pedig leesett az első hó, a sofőrök elektromos, ha pedig a vendég úgy kívánja, lovas szánra váltanak.
![]() |
| ![]() |