Először emlékezett meg a kommunista Kína Konfuciusz születéséről

A kínai forradalom 1949-es győzelme óta első ízben ünnepelték a nagy ókori filozófust, Konfuciuszt szülővárosában, Csüfuban (Qufu) születésének 2555. évfordulója alkalmából.
“E tisztelgés Konfuciusz előtt mélységes tartalommal bír: Kínában és külföldön egyaránt megmutatja, hogy a kínai kultúra legjavát nemzedékről nemzedékre továbbadják” – idézte szerdán az Új-Kína hírügynökség a város polgármesterének, Csiang Csengnek (Jiang Cheng) szavait. Egy helyi kap szerint az ünnepségen mintegy 3 ezren vettek részt, Dél-Koreából, Japánból, Malajziából, Hongkongból és az Egyesült Államokból is érkeztek hívei. A ceremónia 300 szereplője az utolsó kínai császári dinasztia, a Csing (Qing, 1644-1911) korának hagyományos öltözékeit viselte.
A konfuciuszi gondolkodás, amely a gyermeki szeretetre és az érdemek szerinti érvényesülésre helyezi a hangsúlyt, alapja a kínai társadalmi és erkölcsi rendnek. A filozófus, eredeti nevén Kung Fu-ce (kr.e. 551-479) hivatalnok családból származott, egy időben ő is magas udvari méltóságot ért el, élete nagy részét azonban tanításnak szentelte. Tanításait, akárcsak görög kortársa, Szókratész, nem foglalta írásba, hanem tanítványai jegyezték fel a Beszélgetések és mondások című könyvben.
Neki tulajdonítják több klasszikus kínai mű, a Dalok Könyve, az Írások könyve és a Szertartások feljegyzései összeállítását is. Később számos legenda fűződött alakjához, a császári Kína legnagyobb hatású filozófusává vált. A XVIII. században császári rendelettel istenné avatták. A Mao Ce-tung vezette forradalom után azonban tanait háttérbe szorították, sőt az 1966-76 közötti “kulturális forradalom” idején valóságos közellenséggé vált, munkásságának ostorozását éveken át napirenden tartották.