Goethe holttestének kálváriája

Az utóbbi időben megszaporodtak az olyan hírügynökségi jelentések, melyek valamely híres művészről „rántják le” a defektusaikat jótékonyan takaró leplet. Caspar David Friedrich, Mozart és Rembrandt után a Der Spiegel német hetilap legfrissebb számában Goethe került az érdeklődés középpontjába.

Herbert Ullrich, a berlini Humboldt Egyetem antropológusának most megjelent könyvéből szemezgetve a hetilap érthetően a német költőfejedelemre összpontosít. Különböző korok nagynevű művészeinek csontjait vizsgálva jut az egykori NDK-s tudós arra a sommás megállapításra könyvében, hogy a művészek is csak emberek, akiket a különféle betegségek ugyanúgy megtámadhatnak, mint bárki mást.

E felettébb semmitmondó kijelentés persze sokak szemében nagy súllyal bír, mihelyst Goethéről van szó. Róla ugyan már életében is sejtették, hogy némi testi hibával van megáldva, az utókor számára azonban mégis azok a feljegyzések őrződtek meg, melyben Goethe büszke és egyenes járásáról, formás arcáról valamint kiváló fogsoráról tesznek említést. Herbert Ullrich legújabb kutatásai szerint azonban mindez csak megszépített hagyomány.

Holtában sincs nyugta

A német költőt 1832 tavaszán temették el – fejedelmeknek kijáró körülmények között. Hosszú éveken keresztül nem is fenyegette túlvilági nyugalmát semmi, mígnem a II. világháború végefelé elkezdődött a mumifikálódott holttest kálváriája. A weimari mauzóleumból – a bombázás veszélyeitől óvva – biztonságos helyre, egy Jena közeli egészségügyi bunkerba szállították. A háború végnapjaiban azonban olyan parancsot kapott a bunker vezetője, hogy semmisítse meg Schiller és Goethe koporsóját, hogy az ne kerülhessen idegen megszállók kezére. Werner Knye azonban a parncsot megtagadva mindkét koporsót egy kötszerekből összehordott hatalmas kupac mögé rejtette.

A háború ugyan végetért nemsokára, de Goethe holttestének nem kívánt „kalandjai” korántsem. A Jena környékére érkező amerikai csapatok ugyan megtalálták a koporsókat és visszaszállították Weimarba, de mint utóbb kiderült mindeközben felnyitották azokat, sőt néhány dolgot ki is emeltek belőle. A később érkező oroszok segédletével kialakított NDK tudósainak most hozzáférhetővé vált jegyzőkönyve szerint a koporsón behatolás nyomai voltak észlelhetőek, és hiányzott öt csontdarab is az ujjakból és a lábujjakból.

Az NDK-s idők sem teltek el persze anélkül, hogy ne nyúltak volna hozzá Goethe csontjaihoz. 1961-ben eredetileg csak Schiller koporsóját kívánták felnyitni, de végül Goethe sem kerülhette el a vizsgálatot.

1963-ban még egyszer megnézték a német költő csontjait, de valódi tortúrára csak 1970-ben került sor, amikor is Goethe mumifikálódott, de egyre rosszabb állapotban lévő csontait egy titkos akcó keretében megfosztották a lágy részektől, ezzel próbálván megelőzni a csontváz állagának további romlását. A holttest megtisztísztításáról az NDK felsőbb vezetői mit sem tudtak, a nagyközönség pedig először 1999-ben ismerte meg, hogy min is mentek keresztül Goethe csontjai.

Az ifjú Goethe szenvedései

Herbert Ullrich mostani vizsgálódása így semmiképpen sem mondható úttörő jellegűnek – a korszellem azonban megváltozott atéren, hogy a költőfejedelemmel kapcsolatban mire is harap a média. Goethe nem egy betegségére derült fény, – jól eladható hír révén -, Ullrich vizsgálódásainak köszönhetően.

Először is biztosra veszi az egykori NDK-s tudós, hogy porckorongjai több helyen sérültek voltak, hogy hátcsigolyái közül legalább hét szinte teljesen össze volt nőve, mindennek köszönhetően pedig Goethe olyan merev volt, hogy hajolni is alig tudott. A kortársak is megjegyezték róla, hogy járása büszke és egyenes, de Ullrich szerint mindennek fizikai okai voltak.

Bordái oly módon helyezkedtek el, hogy azok komolyan nehezítették a lélegzést – sokszor fulladást okozva ezzel. A koponya két fele aszimmetrikus, az állkapocs nagyon előrelógott, ráadásul Ullrich szerint 40 évesen Goethenek jó, ha öt-hat ép foga volt. Kész emberi roncs – gondolná az ember a kései diagnózist követően, de Az ifjú Werther szenvedéseiről még a Spiegel riport után is nehéz lenne azt állítani, hogy az pusztán a testi kínok emelkedett formában történő megfogalmazásai lennének. Goethére talán nemcsak a testi defektusai miatt emlékeszik majd az utókor.