Internáló táborok még négy évvel a II. világháború után is

A most nyilvánosságra hozott iratokat még 1991-ben fényképezte le a Francia Nemzeti Levéltár toulouse-i kirendeltségében az osztrák-zsidó származású Schaechter.

Mivel egy 1979-ben hozott francia törvény értelmében a háborús időkre vonatkozó kényes iratok 60-tól 150 évig terjedő időszakra titkosíttattak, az iratokhoz szinte teljességgel lehetetlen hozzáférni. Schaechternek azonban állítása szerint több mint 10 évvel ezelőtt sikerült lefényképeznie egy párat ezekből a titkosított aktákból.

Schaechter azt állítja, legalább 12 ezer olyan iratot tárolnak titkos raktárakban, melyek arról tanúskodnak, hogy a franciák milyen nagymértékben kollaboráltak a náci megszállókkal a második világháború idején. Az osztrák üzletember véleménye szerint De Gaulle-nak, a nemzeti ellenállás, a „résistance” kulcsfigurájának egyáltalán nem állt érdekében, hogy a franciákra nézve dehonesztáló dokumentumok nyilvánosságra kerüljenek, hiszen ez a francia nemzeti identitásra nézve ugyancsak veszélyes lehetett volna.

Francia ellenállás és kollaboráció

Schaechtel szerint azonban nemcsak ez kérdőjelezi meg a francia nép ellenállásának mítoszát. Az egykori hangszerkereskedő hasonló módon birtokába került dokumetummásolatok segítségével korábban már tett erőfeszítéseket arra, hogy a francia nemzeti vasúttársaság, ezen keresztül pedig a francia kisemberek felelősségére terelődjön a figyelem.

„Ez egy olyan történet, melyről nem szívesen beszélnek Franciaországban, és amely a hatvan évvel ezelőtti felszabadulás árnyoldalait is firtatja” – nyilatkozta Schaechter a brit The Guardian-nek. „A francia nép kisfunkcionáriusainak tízezrei egy olyan botrányos rendszert támogattak például a zsidók vagonokba terelésével, mely a dokumentumok tanúsága szerint nem ért véget a második világháborúval. Szövetséges és semleges civilek tízereit szolgáltatták ki a náciknak.”

A Párizs egyik külvárosában lakó Schaechter szerint ugyanakkor éppen az a legborzasztóbb a dologban, hogy a normandiai partraszállást követően a franciák által felügyellt internálótáborokból ugyanúgy szállították keletre a zsidókat, a kommunistákat és a cigányokat, mintha a náci Németország éppen megnyerni készülné a háborút. Schaechter fényképdokumentumainak tanúsága szerint a Toulouse-tól alig 40 km-re fekvő Noé internálótáborból még az utolsó pillanatokban is indultak vagonok kelet felé.

Deportálások két héttel a normandiai partraszállás után

A normanidiai partraszállás után két héttel még például az internálótábor vezetője nagy megelégedéssel írja a toulous-i prefektusnak, hogy „további 22 brit állampolgár érkezett újonnan a táborba.” Sőt, augusztus 28-án, két nappal azt követően, hogy franciák milliói üdvözlték de Gaulle tábornok bevonulását Párizsba, a tábor vezetője olyan táviratot intézett főnökei felé, hogy július 30-án egy újabb vonat indult útnak Németország felé.

Ami azonban még érdekesebb, hogy a háború lezárultával nem szűnt meg minden tábor. Hivatalosan is létezett ugyan még egy pár internálótábor 1945 után, ám ezekben a hivatalos közlés szerint már a kollaboránsok voltak bezárva és nem a háború alatt is sokat szenvedett politikai és etnikai kisebbségek és ellenségek.

Csakhogy a Schaechter által lefényképezett nyilvántartási listák másról árulkodnak. Az 1945 és 1947 közötti időből származó papírokon ugyanis igen sok külföldi állampolgár nevét őrizték meg. A titok nyitja Shcaechter szerint az, hogy de Gaulle és a francia politikai elit számára egyszerűen kínos lett volna, ha a kiszabadult külföldi állampolgárok hazatérve arról beszélnek, hogy a franciák tartották őket fogva, nem pedig a megszálló németek.

Táborok a háború után

Schaechetel szerint a Toulouse melletti Noé tábor ugyan hivatalosan megszűnt 1945 végén, ám volt egy része, mely ennek ellenére legalább 1947 őszéig működött. Erről tanúskodnak azok a papírok, melyekben a tábor vezetője sürgős intézkedést kér még 1946 februárjában a toulous-i prefektustól, mivel a tábor egyre „kényesebb” pénzügyi helyzetbe került. Sőt, egy 1947-es dokumentumban arról olvashatunk, hogy a fogvatartottakból már nem lehet kipréselni a tábor fenntartásához szükséges javakat, így valamit tenni kell.

Hogy mit is tettek ezekkel az emberekkel, hogy egyáltalán kik is voltak ezek a javarészt külföldi állampolgárságú, vagy zsidó illetve cigány származású emberek, akik a háború lezárását követően két évvel még mindig internálótáborban sínylődtek, nos arra egyelőre még nincs válasz. A miértre is csak feltételezések vannak, olyanok, melyeket Kurt Schaechter is sejtet.