Gizella, Gusztáv, Bendegúz2021. május 07., péntek
Kultúra

A világörökség részévé nyilvánítanák Kolozsvár főterét

National Geographic Magyarország

A világörökség részévé szeretnék nyilvánítani Kolozsvár főterét, ezzel kapcsolatban egybeesnek A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a kolozsvári polgármesteri hivatal szándékai.

A terv megvalósításáról Emil Boc kolozsvári polgármester az ENSZ bukaresti képviselőivel is tárgyalt, az RMDSZ pedig hajlandó a két évvel ezelőtt felvetett, de azóta holt vágányra került elképzelését ismét napirendre tűzni.

A kolozsvári elöljáró legutóbbi sajtótájékoztatóján közölte: a jövő hónapban folytatja a nemzetközi szervezet romániai szakembereivel elkezdett megbeszéléseket, amelynek során – mint mondotta – remélhetőleg támogatni fogják majd az elképzelést. Kifejtette: a nemzetközi fontosságú státus elnyerésének eredményeként a Kolozsvár főterén lévő épületek és a Mátyás király szoborcsoport kulturális értéke nőni fog.

A gondolatot először az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) és az RMDSZ vetette fel. Ugyanis 2002-ben, a Mátyás király szoborcsoport felállításának 100. évfordulója alkalmából szervezett ünnepségen bejelentették, hogy aláírásgyűjtési akciót szerveznek a világörökséggé nyilvánítás ügyében. Az ötletet az adta, hogy a szélsőségesen nacionalista Gheorghe Funar egykori kolozsvári polgármester többször is kifejezte szándékát, miszerint restaurálás céljából elmozdíttatja a Mátyás-király szoborcsoportot.

A városi tanács elutasító döntése után a városvezető azzal az ötlettel állt elő, hogy – szintén felújítási célból – körbekerítteti az alkotást. Az önkormányzati képviselők azonban ebbe sem egyeztek bele. Közben az RMDSZ szakemberei elbizonytalanodtak azt követően, hogy kiderült: nem is olyan egyszerű a világörökséggé nyilvánításhoz szükséges dokumentáció összeállítása. Furu Árpád, az erdélyi műemlékvédelemmel foglalkozó Transylvania Trust programigazgatója elmondta: az építészeti, művészettörténeti és történeti leírással ellátott dossziénak tartalmaznia kell a szóban forgó világörökség idegenforgalmi hasznosítási tervét, de meg kell jelölnie a megőrzés érdekében foganatosított jogi lépéseket, valamint az erre fordítandó anyagi fedezetet is. A szakember szerint az UNESCO világörökségi bizottsága a legjobb esetben is csak a benyújtástól számított két éven belül bírálja el az ügyet.

Az iratcsomót a román kormánynak kell felterjeszteni az UNESCO szakbizottsága elé, ami azt jelentené, hogy Bukarest fokozott felelősséget vállalna a kolozsvári Főtér megőrzéséért. A nemzetközi fontosságú státus elnyerése következtében az idegenforgalom is fellendülne, ami közvetlen gazdasági előnyöket eredményezne.

Kötő József, az RMDSZ ügyvezető alelnöke jelezte: szándékukban áll ismét napirendre tűzni a tervet. Romániában nem számít újdonságnak ez a kezdeményezés, hiszen most van folyamatban a Nagyszeben régi városrészének világörökséggé nyilvánítására vonatkozó kérvényeztetés.

Hozzászólások

A Földtani Intézet kék tetős palotája

A Földtani Intézet kék tetős palotája

A mai napon van évfordulója annak, hogy 1900. május 7-én átadták a Stefánia út egyik ékességét, a Magyar Királyi Földtani Intézetet.

Viking előkelő elveszett csontjaira bukkantak

Viking előkelő elveszett csontjaira bukkantak

A maradványokat 1868-ban tárták fel, de a 20. században nyomuk veszett.

Vandálok rongáltak meg egy őslakos sziklarajzot

Vandálok rongáltak meg egy őslakos sziklarajzot

Utah államban áll a Birthing Rock nevet viselő szikla, amelyen számos őslakos sziklarajz, véset található.

Új helyre telepítenek át egy középkori templomot

Új helyre telepítenek át egy középkori templomot

Az angliai HS2 vasúti vonal építését megelőző feltárások keretében telepítenek át egy már lerombolt középkori templomot, és a hozzá tartozó temetőt is feltárják.

Ősi kultusz nyomait azonosították az Arab-félszigeten

Ősi kultusz nyomait azonosították az Arab-félszigeten

A musztatilok pontos funkciója nem ismert, de bizonyos, hogy rituális célokat szolgáltak.

National Geographic 2021. áprilisi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

10 560 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket