A második Ratio Educationis

1777. augusztusában született meg az első Ratio Educationis, mely rendeletileg egységesen szabályozta a magyar közoktatást. Az Ürményi József kancellár irányította csoport – részben porosz mintát követve – megpróbálta a magyar oktatást korszerűsíteni, hatékonyabbá tenni, ugyanakkor a katolikus egyház művelődési-képzési hegemóniáját megtörve az oktatást állami felügyelet alá helyezni.

Célkitűzéseik között szerepelt az elemi szintű oktatás színvonalának fejlesztése, a falusi iskolák számának növelése. Egy rendelet például azt is előírta, hogy minden 6-12 év közötti gyermeknek kötelező iskolába járnia. Persze egy olyan országban, ahol Tessedik Sámuel szavaival élve „lakosnak életmódja igen együgyű”, ez teljes mértékben kivitelezhetetlen volt.

Az 1777-es Ratio Educationist annak hiányosságai miatt igen sokan kritizálták, így 1801-ben összeült egy új bizottság, melynek feladata volt egy alaposabb oktatásügyi törvény kidolgozása. Az új törvény kidolgozása öt évet vett igénybe, majd miután a király aláírásával szentesítette, 1806. november 4-én közzé is tették azt. Ez azonban csak a katolikus iskolák számára volt kötelező érvényű.

A rendelet fontos elemei közé tartozott, hogy a lányok iskoláztatására különös gondot fordítottak, lefektették a polgári iskolák alapjait, nemzetiségi és vallási türelmet hirdettek az oktatásban, a II. József által bevezetett korábban kötelező német nyelv most választhatóvá vált, és habár a gimnáziumokban az oktatás nyelve továbbra is a latin maradt, a magyarnak is egyre nagyobb tere nyílt.

A második Ratio Educationis 1848-ig meghatározta a magyar közoktatás és nevelésügy helyzetét. Elsősorban a katolikus iskolák oktatásának irányvonalát szabta meg, hiszen a protestánsoknak tanügyi önállósága volt.