Hogyan halt meg Tutanhamon fáraó?
A kérdésre a közeljövőben választ kaphatunk, ugyanis egyiptomi régészek a 3000 éve fiatalon elhunyt fáraó múmiáját november végén számítógépes röntgen tomográfia segítségével vizsgálják át.
Tutanhamon fáraó múmiáját a Királyok-völgyéből november végén szállítják Kairóba. „A vizsgálat fényt deríthet a fáraó összes betegségére, sérülésére, illetve pontos életkorára is” – nyilatkozta a Reuters hírügynökségnek Zahi Hawass, egyiptomi Régészeti Hivatal vezetője.
A mai napig ismeretlen, hogyan halt meg a fáraó. Amikor utoljára, 1968-ban felnyitották koporsóját, a röntgenvizsgálatok koponyájában csontszilánkot mutattak ki. A felfedezés alapján azonnal megindultak a találgatások, hogy a fiatal fáraó esetleg nem természetesen úton halt meg, hanem gyilkosság áldozata lett. Más nyomok viszont arra utaltak, hogy a tinédzser korú uralkodó betegségekben szenvedhetett. Tutanhamon 9 évig uralkodott Egyiptom trónján, a Kr. e. 1369-1343 közötti időszakban.
Tutanhamon sírjának feltárása
Tutanhamon sírjának feltárását 1922. november 26-án Howard Carter, Alsó- és Közép Egyiptom akkori régészeti felügyelője kezdte meg. Carter erről így emlékezett meg naplójában: „a napok napja, életem legcsodálatosabb napja, melyhez hasonlót minden bizonnyal többé már nem élhetek meg.”
Óriási érdeklődés kísérte az ásatást. Az eredetileg érintetlennek hitt sírt, mint kiderült, már kétszer kirabolták, mégis töménytelen műtárgy maradt meg, a leletek mennyiségére jellemző, hogy feltárásuk, restaurálásuk és dokumentálásuk tíz évig tartott. A teljes, minden tárgyat bemutató mű 1933-ban készült el Tut-Ankh-Amen címmel.
Ismeretlen okok miatt a Tutanhamon múmiáját őrző szentélyek érintetlenek maradtak, ennek köszönhető, hogy a korán elhunyt fáraó halotti maszkja a gizai szfinx és a piramisok mellett Egyiptom jelképévé válhatott.
Pierre Lacau, a Régészeti Felügyelőség akkori főigazgatójának érdeme, hogy a teljes leletgyűjtemény Egyiptomban maradt és a széles nagyközönség számára megtekinthető. A Tutanhamon sírjában talált kincsek ma a Kairói Múzeumban látható, a múmiáját és az azt őrző aranykoporsót azonban meghagyták luxori sírkamrájában.
Tutanhamon átka
Érdekesség, hogy a sír felbontása után röviddel meghalt a az ásatások finanszírozója, Lord Carnarvon, majd Georges Bénédite, Arthur C. Mace. Életük egyetlen közös ponton találkozott, mindannyian részt vettek a sír felnyitásán.
Hirtelen haláluk nagy megdöbbenést okozott szerte a világban. Az érdeklődést kihasználva írta meg Théophile Gautier „A múmia regénye” című könyvét, de már korábban is megjelentek olyan sci-fik, amelyek főhőseit egy megzavart fáraó szelleme ölt meg.
Ha létezik is ez az átok, akkor nagyon válogatva osztogatta a halált, hiszen Carter csak 1939-ben halt meg, Gustave Lefèbvre, a Kairói Múzeum akkori főfelügyelője csak 1957-ben, a már említett Pierre Lacau pedig 1963-ban hunyt el.