Konstantin, András2024. május 21., kedd
Kultúra

Benazir Bhutto, az első női miniszterelnök iszlám ország élén

National Geographic Magyarország

1988. november 16-án a pakisztáni szabad választásokat megnyerve, Benazir Bhutto került a miniszterelnöki székbe. Ő volt az első nő, akinek sikerült egy iszlám országban komoly politikai karriert befutnia.

A mintegy 140 millió lakossal bíró Pakisztán a belpolitikai harcok miatt sok viszontagságon ment keresztül. Ali Bhutto kormányát Ziaul Hakk katonai puccsal megdöntötte, ezt követően pedig Ziaul tíz éven át irányította a pakisztáni politikai életet. Az elnök önkényes, demokratikus elemeket nélkülöző, keménykezű politikát folytatott. A korábban beígért szabad választásokból ennek megfelelően nem lett semmi, és Ali Bhuttot is kivégeztette.

Az 1988-as év azonban jelentős fordulatot hozott a pakisztáni politikai életben. Ebben az évben egye inkább szárnyra kaptak azok a pletykák, melyek szerint az államfő és a miniszterelnök között élénk viszály dúl. A kormány rövid időn belül felbomlott, és az államfő választásokat helyezett kilátásba. Ziaul Hakk azonban már nem élte meg a választásokat, mert 1988 augusztusában repülőgépszerencsétlenséget szenvedett.

Az őszi választásokat a tíz évvel korábban kivégzett Ali Bhutto lánya, Benazir Bhutto nyerte meg. 1988. november 16-án Pakisztán, és egyben az iszlám világ első női miniszterelnöke lett.

Benazir Bhutto jeles angol és amerikai egyetemeken tanult, ráadásul a politikában sem volt járatlan, hiszen 1979-ben – Oxfordban folytatott tanulmányait megszakítva – apjának asszisztenseként dolgozott, amikor Ali Bhutto kelet-pakisztáni területek ügyében tárgyalt ENSZ-politikusokkal New Yorkban.

Benazir Bhutto miután külföldi tanulmányait befejezte, visszatért Pakisztánba, ahol apja bukása után, hosszú ideig házi őrizetben tartották. Politikai karrierje azonban még éveket váratott magára. Csak Ziaul Hakk halála után nyílt meg előtte újból a politikához vezető út, ekkor azonban a miniszterelnöki székig meg sem állt.

Benazir Bhuttot az 1988-as választások után 1993-ban újraválasztották, azonban pár évvel később férjével együtt csúnya botrányba keveredett. Korrupcióval, vesztegetéssel vádolták meg őket, minek következtében politikai pályafutása megtört, sőt még szülőhazájukat is el kellett hagyniuk. Dubaiba költöztek, ahol Benazir Bhutto egy viszonylag hétköznapi nőként éli életét.

Hozzászólások

Megoldódott az egyiptomi piramisok egyik rejtélye

Megoldódott az egyiptomi piramisok egyik rejtélye

A kutatók egy mára eltűnt folyóág nyomait észlelték.

Mintha egy mesekönyv elevenedne meg a szlovák faluban

Mintha egy mesekönyv elevenedne meg a szlovák faluban

A turistáskodás aranykorát éljük. Keresztül-kasul bejárható a Föld. Eközben sokfelé – például a Csehország keleti részén elterülő, történelmi régiónak minősülő Morvaországban, a Jemeni Köztársaságban, Indiában és Ukrajnában is – találhatunk olyan településeket, ahol különféle módon, más-más színekkel és eltérő mintákkal díszített házak kápráztatják el az odatévedő idegent. Az ilyen festéseknek gyakran komoly jelentőséget tulajdonítanak a helyiek, leginkább a hitviláguk szerint nekik ártani képes szellemekkel szembeni védelmet szolgálják. Szlovákia északnyugati részén található a festett házakkal teli település, Csicsmány (szlovákul Čičmany).

Tengeri Bastille-ként emlegették a festői apátságot

Tengeri Bastille-ként emlegették a festői apátságot

A Mont-Saint-Michel és a rajta magasodó épületek egészen elképesztő látványt nyújtanak.

Halállal végződött az egyik legelső nagy doppingbotrány

Halállal végződött az egyik legelső nagy doppingbotrány

Hamarosan kezdetét veszi Párizsban a XXXIII. újkori olimpia, amelyre az egész világ figyel majd.

Chieriben, a tornyok, szőttesek és Napóleon kedvenc nasijának városában jártunk

Chieriben, a tornyok, szőttesek és Napóleon kedvenc nasijának városában jártunk

Az északi félgömb 45 fokos szélességi körén, Torinótól mintegy tizenöt kilométerre fekszik Chieri, az olasz szőtt kelmék egykori fellegvára, amely gasztronómiai hagyományokban sem szűkölködik.

National Geographic 2024. májusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

15 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket