Spanyolország megtöri a ’hallgatás paktumát’

A spanyol parlament sürgeti a diktatúra jelképeinek eltávolítását, a szocialista kormány pedig létrehozott egy bizottságot, amelynek feladata a múlt feldolgozása és az elnyomás áldozatainak kárpótlása. Úgy tűnik, José Luis Rodríguez Zapatero kormányfő végérvényesen ki akarja vezetni az országot a diktatúra árnyékából.

A spanyol belpolitikát mindmáig a hallgatás íratlan paktuma uralta. Ez a paktum volt a demokratikus átmenet egyik sarokköve: a „Generalísimo” 1975-ös halálával a diktatúra is csendesen kimúlt, az önkényuralom ideje alatt elkövetett törvénytelenségekért pedig senkit sem vontak felelősségre.

Történészek becslése szerint a polgárháború utáni években (1936 és 1939 között) a Franco-rezsim mintegy 150 ezer ellenfelét tette el láb alól. Az áldozatok egyike volt Lluís Companys, aki katalán miniszterelnök volt a polgárháborút megelőzően. Companyst 1940-ben kivégezték, miután Franco csapatai elől Franciaországba menekült, ahol azonban a német megszállás alatt a Gestapo elfogta, és kiadta Spanyolországnak. Companys úgy vonult be a történelembe, mint az egyetlen demokratikusan választott európai kormányfő, aki egy fasiszta rendszer áldozatává vált. Halálos ítéletét mindmáig nem semmisítették meg.

Újabban azonban a Zapatero-kormány szorgalmazza a diktatúra áldozatainak rehabilitációját. Ez az, amiért mások mellett Angela Martínez, a diktatúra egy másik áldozatának özvegye is évekig eredménytelenül harcolt. Férjét, Julián Grimaut – a Spanyol Kommunista Párt (PCE) központi bizottságának tagját – 1963-ban, kegyetlen kínzások után végezték ki. Az özvegy – férje halála után – szerette volna elérni az ítélet megsemmisítését, keresetét azonban a Legfelsőbb Bíróság 1990-ben elutasította. A testület azzal indokolta a döntést, hogy nincs bizonyíték Grimau ártatlanságára.

Ugyanígy érvényben van ma is a Joaquín Delgadón és Francisco Granadón végrehajtott halálos ítélet. A két fiatal anarchistát 1963-ban a nyaktekercs (garrote) középkori kínzóeszközével fojtották meg, mert állítólag pokolgépet helyeztek el egy kormányépületben, megsebesítve 20 embert. 1996-ban két, francia földön élő ellenálló beismerte, hogy ők voltak az elkövetők, a két anarchistának nem volt köze a robbantáshoz.

A Franco-éra áldozatainak hozzátartozói a rezsim idején született törvények és ítéletek eltörlését, valamint a tömegsírba temetettek újratemetését követelik. Küzdelmükben nem várt akadályba ütköztek, amikor a madridi Franco-szobor eltávolításáért emeltek szót. A lovasszobornak ugyanis nem akad gazdája: sem a központi kormány, sem a madridi polgármester nem tartja magát illetékesnek az ügyben..