Alfonz, Zenóbia2020. október 30., péntek
Kultúra

Víz alatti iszapvulkánt gondoltak Atlantisznak?

National Geographic Magyarország

Alig néhány napja Robert Sarmast amerikai építész bejelentette, hogy Ciprustól délkeletre, 1, 5 kilométerre a tengerszint alatt, egy dombra és körülötte három kilométer hosszú falszerű struktúrára bukkant. Mi más lehetne ez, mint Atlantisz? –nyilatkozta akkor az amerikai. Nos, német geológusok szerint egy iszapvulkán.

A 28 éves Robert Sarmast nem szerény ember: az amerikai építész–régész már egy évvel ezelőtt, kutatásai kezdete előtt, magabiztosan állította, hogy Atlantisz Ciprus partjai közelében rejtőzik. Sőt, Sarmast rögtön Heinrich Schliemannhoz, Trója felfedezőjéhez hasonlította magát. „A régészeti szakemberek Tróját is csak legendának tartották, egészen addig, amíg Schliemann ki nem ásta a mitológiából ismert ókori várost”– nyilatkozta akkor az amerikai.

A múlt hét végén Sarmast sajtótájékoztatón ismertette kutatásai eredményét. Azt állította, hogy rábukkant az elsüllyedt Atlantisz Akropoliszára, és az azt körbeölelő falra. Sarmast felvételéről azonban Christian Hübscher német geológus most úgy nyilatkozott a Spiegel Online-nak, hogy a dombszerű kiemelkedés valójában egy iszapvulkán.

Iszapvulkán vagy Akropolisz?

Christian Hübscher a hamburgi egyetem geofizikai intézetének kutatója. Hübscher idén nyáron a holland Pelagia kutatóhajóról hanglokátorokkal (szonár) és videókamerákkal vizsgálta a Földközi-tenger fenekét, többek között azt a régiót is, – Ciprustól 80 kilométerre délkeletre –, ahol Sarmast az eltűnt Atlantiszt sejti. A geológus szerint az amerikai által felfedezett képződmények egy iszapvulkán tevékenysége révén keletkeztek.

Az iszapvulkánok alakja, és nemegyszer még méretük is hasonlít az igazi tűzhányókéra. A csonkakúp alakú képződmények tetőrészén akár több kilométer átmérőjű kráterek is tátonghatnak. Ezeken azonban nem kőzetolvadék, láva jut felszínre, hanem iszapot, olajos vizet, különféle gázokat és kőtörmelékeket lövellnek ki. Az iszapos, kőtörmelékkel telített anyag először kis dombot alakít ki, majd az újabb és újabb kitörések fokozatosan tovább növelik ezt a képződményt.

 Sarmast illusztrációja

Sarmast illusztrációja

Hübscher szerint a kitörések következménye az a három kilométeres, falszerű struktúra (külső fal – az illusztráción outer wall) is, amely Sarmast szerint az atlantiszi Akropolisz körül fut.

Nem lehet Ciprusnál az Atlantisz

A német geológus azt is sérelmezi, hogy az amerikai kincskutató szerinte manipulált felvételt tárt a sajtó elé. „Ahelyett, hogy a tengerfenékről készült felvételeket mutatott volna, Sarmast színes illusztrációkkal jött, amelyeket ráadásul vertikálisan meg is nyújtott. Hübscher szerint a valóságban nem csak a feltételezett Akropolisz, hanem még a falak is jóval laposabbak.

Hübscher azt állítja, hogy a geológiai kutatások szerint a tengerfeneket 800 méter sóréteg fedi, amire aztán 400 méter iszapréteg rakódott le, amikor a tenger kiszáradt. 5, 6-5, 9 millió évvel ezelőtt ismét víz borította el a területet –azaz legalább 5, 5 millió évvel az első ember megjelenése előtt.

A kutató szerint a Földközi-tenger medencéjének múltja jól ismert a geológusok előtt. Hübscher vulkánkitörés vagy földrengés következtében sem tartja elképzelhetőnek, hogy egy földdarab másfél kilométer mélyre süllyedt volna.

Platón foglyai

A rejtélyes civilizáció után kutatókat Platón görög filozófus ejtette rabul: Platón az időszámításunk előtti negyedik században két dialógusában, a Timaioszban és a Kritiaszban is beszámol Atlantisz tündökléséről és bukásáról.

Leírásai alapján egy mesésen gazdag, természeti kincsekben páratlan, fejlett civilizációjú sziget volt Atlantisz. Ám hogy utópiáról, vagy valóban létező szigetről van-e szó, nem derül ki egyértelműen Platón írásaiból. Platón szerint Atlantisz egy óriási sziget volt, nagyobb, mint Kis-Ázsia és Líbia együttvéve. Héraklész oszlopain (Gibraltári-szoros) túl feküdt, egy kisebb szigetekből álló szigetvilág alatt.

Hozzászólások

Őskori sziklavéseteket találtak Spanyolországban

Őskori sziklavéseteket találtak Spanyolországban

A felfedezés arról árulkodik, hogy az őskori gravetti kultúra a véltnél több helyen volt jelen.

A szegények orvosa volt

A szegények orvosa volt

1870. október 28-án született Dunakilitin Boldog Batthyány-Strattmann László európai hírű szemész, a „szegények orvosa", aki azokat gyógyította, akiket mások már nem.

Boszorkányjelek védték a középkori templomot a rossz szellemektől

Boszorkányjelek védték a középkori templomot a rossz szellemektől

A faragványokat egy építkezést megelőző feltárás során találták meg Angliában.

Kifinomult víztisztító rendszert hoztak létre a maják

Kifinomult víztisztító rendszert hoztak létre a maják

A mai Guatemala területén fekvő Tikal ivóvize rendkívül tiszta volt.

Lámamúmiákat találtak Peruban

Lámamúmiákat találtak Peruban

Az állatokat fülbevalókkal és nyakláncokkal is feldíszítették.

National Geographic 2020. októberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket