A NASA is beszáll a természetvédelembe

A globális természetvédelmet is fogja segíteni ezután az amerikai űrkutatási hivatal (NASA), amely elsőként juttatott embert a Holdra.
A nemzetközi természetvédelmi szövetség (IUCN) – a világ legnagyobb környezetvédelmi ernyőszervezete – megállapodást kötött a NASA-val arról, hogy használhatja a hivatal műholdjait a globális környezetvédelmi változások figyelésére – jelentette be csütörtökön a thaiföldi fővárosban Dr. Ghassem Asrar, a hivatal egyik tudományos vezetője.
Achim Steiner, az IUCN főigazgatója elmondta, hogy a műholdak nyújtotta távolsági érzékelési lehetőség forradalmasítani fogja a természet megóvásáért folyó küzdelmet, mert óriási lehetőségek rejlenek benne. Kár, hogy ezt eddig kevéssé használták ki, főleg a fejlődő világban – tette hozzá.
A NASA Föld körül keringő 30 kutatóműholdja figyelni fogja a bolygó természetes és ember által előidézett változásait, és azt, hogy ezeknek milyen hatásai vannak. Az összesen 14 milliárd dollár értékű szatellitek segítségével felfedezhetők például a még ismeretlen növény- és állatfajok, és meghatározható élőhelyük. Mintegy 30 millió faj él a Földön, de ezek közül eddig csak körülbelül kétmilliót sikerült azonosítani, és utóbbiak közül csak mintegy kétszázezernek az élőhelyét meghatározni.