A ferences-rend megalapítása

A 12-13. században több szerzetesrend is alakult, melyhez elsősorban az elvilágiasodott egyháztól megcsömörlöttek csatlakoztak. Az olyanok, mint például a domonkosok, ágoston-rendiek vagy a ferencesek az aszketikus életformához való visszatérést hirdették. Míg az ágostaiak és a domonkosok az igehirdetésben jeleskedtek, addig a ferencesek inkább szociális területen tevékenykedtek.

A domonkos-rend megalapításával majdnem egy időben alakult meg a ferences-rend, melyet Assisiben Szent Ferenc alapított. 1223. november 29-én III. Honorius pápa elismerte a ferences rendet és annak közösségi rendszabályait. Az új ordo elsődleges célja volt a tiszta őskeresztényi tanításokhoz való visszatalálás és azok megtartása minden körülmények között. Mivel ezek közé tartozott a szegénység és a világi hívságoktól mentes élet, ezért az új rend az egyházi főméltóságok tetszését nem igazán nyerte el.

Kezdetben a ferences szerzetesek darócruhában, mezítláb jártak és teljes szegénységben éltek. Mivel a ferences egy kolduló rend volt, ezért az emberek adományaiból éltek. A vaksággal és más súlyos betegségekkel küzdő Assisi Szent Ferenc halála után azonban az ordoban alapvető változások történtek.

Az aszketikus életforma és szegénység egyre inkább eltűnt, és kezdetét vette a rend gazdagodása. Megtörtént a renden belüli szakadás. A spirituálisok a rend eredeti szabályait tekintették mérvadónak, míg a konventuálisok a pápai hatalom előtt teljesen meghajolva, az általános szerzetesi rendet akarták követni. Olyannyira elfajult a helyzet a két csoport között, hogy a konventuálisok kegyetlenül üldözték a spirituálisokat.