Miért vélte Stein Aurél, hogy rokonaink Belső-Ázsiából származnak?

Stein 1879-ben Budapesten, a fasori evangélikus főgimnáziumban érettségizett. Iranisztikai és indológiai tanulmányokat folytatott Bécsben és Lipcsében majd miután 1883-ban Tübingenben bölcsészdoktori címet kapott, Trefort Ágoston kultuszminiszter hathatós segítségével Londonban, Cambridge-ben és Oxfordban kutatott.

Mivel tanulmányai befejeztével Magyarországon nem kapott képzettségének és érdeklődésének megfelelő állást, visszatért Angliába, ahol Duka Tivadar, egykori negyvennyolcas honvédtiszt egyengette karrierjét, hozzásegítve az ifjú tudóst ahhoz, hogy a brit gyarmatvilág legnagyobb országába, Indiába is eljuthasson.

Jól jöttek a Ludovikán szerzett térképészeti ismeretek

Stein innen indult útnak első expedíciójára, a mai Turkesztán területére Curzon indiai alkirály támogatásával 1900-ban, hogy az egykori Selyemút mentén elhelyezkedő homokba temetett városokat felfedezze a világ számára. Ezekről aztán Homokba temetett városok címmel megjelent könyvében is beszámolt. Az egykori Selyemút városai az éghajlatváltozás következtében teljesen lakatlanná váltak, és amikor Stein a Ludovika Akadémián szerezett térképészeti ismeretei segítségével megérkezett a Karakorum magas vonolatain át a Tarim-medence sivatagos területeire, akkor leginkább egy holdbéli tájra emlékeztető környezet fogadta.

Stein annak idején – első útján még magyar, később pedig már angol állampolgárként – a Takla Makán homoksivatag északi és déli peremét járta végig. A hajdanvolt nyüzsgő települések többségének csak a romjai maradtak fenn. A Selyemút fénykorában kő és egyéb tartós építőanyag hiányában agyagból emelték a lakóépületeket, szentélyeket és katonai figyelőtornyokat, amelyeket az állandó homokviharok akkora már szinte teljesen eltüntettek. A megváltozott útvonalak miatt ezek az egykori városok távolra kerültek a mai településektől, így Steinnek nem volt egyszerű dolga, amikor kutatásait elkezdte.

Az első nyomtatott könyv megtalálója

1906 és 1909 között Stein második expedíciója alkalmával Kelet-Turkesztánban folytatta kutatásait. A Kína nyugati csücskében elhelyezkedő Kasgarból elindulva kelet felé vette útját, és a kínai nagy falat követve felfedezte a híres Jadeit kapuját. Rátalált az egykori Miran városára: a romok alól angyal-ábrázolások, buddhista freskók és szobortöredékek tucatjai kerültek elő.

Stein expedíciójának legfontosabb felfedezése mégis a Tarim medence keleti végén elhelyezkedő Tunhuanghoz fűződik. A településre Budapesten Lóczy Lajos földrajztudós hívta fel a figyelmét, aki még az 1870-es évek végén látogatta meg az ottani barlangokat, melyeket egykor buddhista szerzetesek használtak. A helybéliek között az a szóbeszéd járta, hogy a barlangokban kézirattekercsek rejtőznek, amelyeket egy fal leomlásakor fedeztek fel, ám később visszafalazták őket. Stein tanulmányozta a barlangtemplomok freskóit és szobrait, de figyelmét az írásos emlékek felkutatására összpontosította. A tekercsek lelőhelyét végül egy taoista szerzetes árulta el neki. Mintegy 3000, régi írásokat tartalmazó tekercset és több mint 6000, többnyire indiai eredetű írással teleírt egyéb dokumentumot talált. Ezek az addig ismeretlen népek, az indoiráni tokárok és szakák történelmét tárták fel.

A Gyémánt Szútra

A mára is megmaradt csaknem félezer barlang – amit egy szűk völgy függőleges homokkő-falaiba véstek bele – a világ legnagyobb szabadtéri galériájának számít. A Stein Aurél által felfedezett 45 ezer négyzetméternyi freskó élénk színeit a száraz sivatagi levegő jól megőrizte, ahogy a világ első nyomtatott könyvét, a 868-ban (mintegy 600 évvel Gutenberg könyve előtt) készült Gyémánt Szútrát is szinte teljes épségben találta meg Stein. A felbecsülhetetlen értékű kincsek azonban sajnos nem Magyarországot gazdagították, mivel Stein ekkorra már angol állampolgárságot nyert, a megtalált tárgyak pedig a British Museumba kerültek.

Magyarok Belső-Ázsiában?

Sokak szerint legjelentősebb ásatása a hajdani ujgur főváros, Asztana (Ilihot vagy kínai nevén Gaucsong) temetője volt, ahol az 500 körül keletkezett sírokban olyan emberek voltak eltemetve, mint akik Árpád népével a Kárpát-medencébe érkeztek. Szintén innen olyan „halotti szemüvegek” és részleges lótemetkezési szokásra utaló jelek kerültek elő, mint a magyarországi honfoglalás kori sírokból. „Hiszem – írta Stein Aurél –, hogy azokat, akik Árpáddal együtt jöttek be a magyar földre a belső-ázsiai törzsökös türkök közé sorolhatjuk.”

Hogy ez alapján bizonyítható-e a magyarok belső-ázsiai származása az mások szerint kétséges, ám mindez Stein érdemeiből semmit nem vesz el. A század elején ugyanis olyan felfedezéseket tett, melyekre a világ közvéleménye is felfigyelt. Életművének fényében így aztán még nagyobb veszeteségnek tűnik, hogy a monarchia-korabeli Magyarországon nem volt olyan intézmény vagy magánszemély, mely anyagi támogatás révén nemcsak Stein Aurélt, hanem Stein Aurél szenzációs felfedezésein keresztül a magyar kultúrát is gazdagíthatta volna.

A Magyar Keletkutatás Alapítvány kutatócsoportja 2003-ban mintegy tizenhatezer kilométeres úton követte Stein nyomát a Selyemút mentén. Utazásukról a National Geographic Magazin legfrissebb, decemberi számában számolnak be.