Szabina, Antonietta2020. október 27., kedd
Kultúra

Norvég-angol versenyfutás a Déli-sarkért

2004.12.14.NG
National Geographic Magyarország

1911. december 14-én hajnali három óra körül a norvég származású Roald Amundsen négy társával együtt a Déli-sarkon leszúrta a norvég zászlót. Így egy hónappal előzték meg az angol versenytársakat.

Amundsen csapata a Déli-sark első meghódítói a felállított sátorral, amelyen a norvég zászló, valamint a hajójuk, a Fram zászlaja lobogott.
Forrás: Wikipedia

A sarkkutatók számára a 20. század elején az Északi- és a Déli-sark hatalmas kihívást jelentett. Az angol Robert Falcon Scott és a norvég származású Roald Amundsen egyaránt meg akarta hódítani ezeket a területeket. Azonban mindkettejüknek keserűen csalódnia kellett, amikor megtudták, hogy 1909 tavaszán Robert Edwin Peary már eljutott az Északi-sarkra.

Ezt követően Scott és Amundsen is az Antarktisz meghódításának szentelte minden erejét és idejét. 1911 őszén kezdetét vette az angol-norvég versenyfutás a Déli-sark felé. Amundsenék mintegy 10 nappal korábban indultak el, és más útvonalat választottak, mint Scotték. A norvégok 4 szánkóval vágtak neki az útnak, mely kezdetben mintegy 300 kg súlyú csomagot szállított. A szánokat 48 kitűnő szánhúzó kutya vontatta.

Amundsen csapata az egyik depónál, amelyet ellátmánnyal előre feltöltöttek.
Forrás: Wikipedia

A tökéletes felkészültségnek és kitartásuknak köszönhetően Amundsen négy társával együtt 1911. december 14-én elérte a Déli-sarkot. Leszúrták a norvég zászlót, majd pedig egy pár napos pihenő után a csapat elindult visszafelé. Amundsen a Déli-sarkon felállított sátorban hagyott egy pár ruhaneműt, mérőműszereket és egy Scottnak címzett levelet.

Scott csapata
Forrás: Wikipedia

A Scott-féle expedíció csak 1 hónappal később érte le a Déli-sarkot, melynek tagjai keserűen tapasztalták, hogy hiába tették meg ezt a szörnyű utat, Amundsenék megelőzték őket. Az otthagyott norvég sátor tetején ott lengett a norvég zászló. Scotték viszont nem voltak olyan szerencsések, mint Amundsenék: nekik nem sikerült épségben visszatérniük, mert halálra fagytak a fehér végtelenségben. Az angolok holtesteit csak 1912 novemberében találták meg.

Scott és Amundsen neve fogalommá vált, és tettük elismeréseképpen a Déli-sarkon lévő kutatóállomást róluk nevezték el.

 

Hozzászólások

Boszorkányjelek védték a középkori templomot a rossz szellemektől

Boszorkányjelek védték a középkori templomot a rossz szellemektől

A faragványokat egy építkezést megelőző feltárás során találták meg Angliában.

Kifinomult víztisztító rendszert hoztak létre a maják

Kifinomult víztisztító rendszert hoztak létre a maják

A mai Guatemala területén fekvő Tikal ivóvize rendkívül tiszta volt.

Lámamúmiákat találtak Peruban

Lámamúmiákat találtak Peruban

Az állatokat fülbevalókkal és nyakláncokkal is feldíszítették.

Különleges fürdő árulkodik a maják rítusairól

Különleges fürdő árulkodik a maják rítusairól

Mezoamerikában komoly hagyománya van egy speciális fürdőtípusnak, a verejtékfürdőnek.

Macskát ábrázoló Nazca-vonalat találtak

Macskát ábrázoló Nazca-vonalat találtak

Az időszámítás előtti 200-100 közötti periódusból származó geoglifa ősibb lehet a térség többi alkotásánál.

National Geographic 2020. októberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket