Napóleon legfájdalmasabb döntése

1809. december 15-én Bonaparte Napóleon francia császár bejelentette, hogy elválik feleségétől, Josephinetől. Indoklásában kiemelte, hogy hőn szeretett nejével kötött frigyét Franciaország érdekében bontja fel, hiszen Josephina sokévi házasság után sem szült neki trónörököst.
Az 1790-es években Bonaparte Napóleon beleszeretett az akkor 33 éves, kétgyermekes Josephine de Beauharnais nevezetű özvegybe, akit 1796. március 9-én feleségül is vett. A boldognak ígérkező házasságot azonban beárnyékolta az a tény, hogy az ara nem szült gyereket.
1809. december 15-én magas méltóságok jelentlétében Napóleon, Franciaország császára bejelentette, hogy elválik feleségétől. Indoklásában kiemelte: „Isten jól tudja, hogy mennyire fájdalmas volt számomra ez a döntés, amit csak azért merek megtenni, mert meg vagyok róla győződve, hogy ezzel szolgálom leginkább Franciaország érdekeit. Csak köszönetemmel tudom kifejezni hálámat felelségemnek odaadásáért, gyengédségéért.Emlékét örökké őrizni fogom szívemben.”
A hivatalos válásra – a Code Napóleon alapján – 1810. január 10-én került sor. Ennek ellenére Josephinnek megmaradt a helye a császár szívében. Napóleon a Szent Ilona szigetén töltött száműzetésében így emlékezett az „igazi Nőről”: „Ő volt a lecsábítóbb, legcsodálatosabb lény, akit valaha ismertem. A szó igazi értelmében vett asszony.”
Annak ellenére, hogy a feljegyzések szerint Josephinának valamelyest rohadtak a fogai és a későbbiekben hajhullással is küszködött, óriási népszerűségnek örvendett a férfiak körében. Megjelenésével, viselkedésével, eleganciájával egyszerűen megbabonázta a férfiakat.