”Harcászati forradalom” az ókori görögöknél

A görög hadviselés radikális változásának mikéntjében többé kevésbé egyetértenek az ókortudósok, véleménykülönbségek inkább a „harcászati forradalom” datálásában vannak. Alapvetően úgy gondolták a kutatók, hogy a Homérosz által leírt individuális harcmodort, amikor is a felek nem egységes alakzatba tömörülve és hadrendbe állítva, hanem párosával, gyalogosan vagy harci szekéren, inkább párbajszerűen vívták meg az ütközetet, valamikor Kr.e. 700 körül váltotta fel a szervezett hadsereg. A késő bronzkorból megtalált leletek is arra utalnak, hogy a harcosok sokáig nem nehézfegyverzettel ellátott „sorkatonák” voltak, hanem a bátorságot talán méginkább próbára tevő párbajozók.

Harcászati forraldalom helyett fokozatos átalakulás

Az eddigi elméletek úgy vélték, az indivuális harcmodort valamikor a Kr.e. 700 körül váltotta fel a hopliátkból álló phalanx. A szabályos ütközetek, melyek során egy közepes méretű szögletes pajzzsal, mellvérttel, sisakkal, egy rövid karddal és majdnem három méteres lándzsávál ellátott hopliták szorosan egymás mellé állítva törtek előre az ellenség hadereje felé, az elfogadott nézet szerint csak a Krisztus előtti 7. században terjedtek el.

A Párosz szigetén megtalált urnákból viszont arra a következtetésre jutottak kutatók, hogy a phalanxnak már Kr.e. 750 körül is komoly szerepe volt az ütközetekben. Erre utal a most megtalált 120 urnából az a kettő is, melyek oldalán harci cselekményeket illetve gyászjeleneteket örökítettek meg. Az ábrázolásokon jól kivehető a hoplitahadsereg illetve az elesett hoplitákat gyászoló hozzátartozók egy csoportja, de ahhoz sem férhet kétség, hogy az urnák Kr.e. 700-at megelőzően keletkeztek.

A tömegsír ezen túlmenően arra is rávilágít, hogy a városállam már ekkor komoly szerepet vállalt a hadsereg megszervezésében és felállításában. E szerint az individuális hősök korát lassan és fokozatosan, a 8. század közepétől kezdte felváltani a jól megszervezett és egységes hadrendbe tömörített közkatonákból álló hadsereg.

A phalanx előnyei

Az individuális harcmodorral szemben a phalanxnak megvolt az az előnye, hogy a szorosan egymás mellé rakott pajzsok teljes mértékben megvédték az elölállókat az ellenség nyilaitól és lándzsáitól, miközben a hosszú lándzsák segítségével nyomulhatott előre a sereg. A nehézfegyverzetű hoplitahadseregből kialaított phalanx azonban nem adott túl sok lehetőséget a hadicsel vagy bármilyen taktika alkalmazására, mivel az ütközeteknek kb. egy óra leforgása alatt vége lett.

A hopliták egyenesen az ellenséges városállam falai alá vonultak, nehézpáncéljaikat és fegyvereiket csak az utolsó pillanatban vették magukra, majd phalanxban rendeződve elindultak az ellenség felé. Az ellenség hadereje vagy a várfalak mögül próbálta védeni városát, vagy pedig szintén phalanxba rendeződött és a támadókkal szemben menetelve megindult feléjük. Amikor aztán összeütközött a két phalanx, akkor már csak az volt a kérdés, hogy melyik hadsereg képes megtartani jobban a szoros hadrendet. Amelyik phalanx ugyanis a frontális ütközetben hamarabb felbomlott, az a hadsereg veszített. A szétmorzsolt phalanx hoplitái menekülni kezdtek, ám az ellenfél nem üldözte őket. Többek között ennek is volt köszönhető, hogy az vérveszteség viszonylag kicsi volt az ókori görög városállamok egymás ellen vívott harcai során.

Az átalakulás következménye: demokratizálódás

A hoplita fegyveresek saját pénzükön vásárolták meg hadifelszerelésük java részét, aminek két következménye lett: egyrészt a phalanx hoplitáinak nem volt egyneruhája, hiszen mindenki anyagi helyzetének megfelelően öltözött fel és vásárolt fegyvereket, másrészt viszont éppen mivel a hoplita saját pénzét fektette be a polisz érdekében, ezen áldozatért cserébe egyben jogot is követelt magának a polisz ügyeinek intézésében.

Ókortudósok szerint így járultak hozzá a harcászati reformok a politikai élet demokratizálódásához. Míg korábban csak a katonáskodó elit és az uralkodó szólhatott bele a városállam ügyes-bajos dolgainak menetébe, addig most már a hopliták jelentős részét kitevő kereskedők és kézművesek is kompenzációt követeltek a közérdekért meghozott áldozataikért cserébe. A harcászati változások vezettek tehát a katonai-népgyűlések kialakulásához, ahol a harcképes férfiak saját kezükbe vették a városállam irányítását. Az eddigi feltételezésekkel szemben azonban a Párosz szigetén megtalált urnák arra engednek következtetni, hogy nem egy Kr.e. 700 körül lezajlott hirtelen változásról vagy forradalomról van szó, hanem egy fokozatos átalakulásról, amely valamikor a Kr.e. 8. század közepén kezdődött és eltartott a 6. század közepéig.