Még Aquincumot is felgyújtották a markomannok

A kettős császárság intézményét először Kr.u. 161-ben vezették be a Római Birodalomban – Antoninus Pius halála után –, amikor is Marcus Aurelius és Lucius Verus került hatalomra. Marcus Aureliusé volt a tényleges vezetői szerep, hiszen ő kormányozta az európai és afrikai területeket, míg Verus az ázsiai területek irányításával volt elfoglalva.

Császárságuk alatt két komoly ellenséggel is szembe kellett nézniük: a parthusokkal és a markomannokkal. Igaz, kemény harcok árán sikerült a parthusokat legyőzniük, azonban a távoli vidékről a római csapatok behurcolták a pestist Európába. A járvány mérhetetlen puszításokat végzett mind a lakosság, mind pedig a hadsereg soraiban.

A római vezetésnek ilyen események után kellett felvennie az egyre hevesebben támadó, és ezzel egyre több problémát okozó germán törzsekkel a küzdelmet. A Rajna és a Duna menti határok, melyek elsősorban a pestisjárvány pusztítása következtében néptelenedtek el, vonzották a germánok törzseket. A markomannok, kvadok, hermundorok átlépték a Duna menti határvonalat.

Aquincum

A támadók miután Brigetiot (mai: Szőny), majd pedig Aquincumot is elfoglalták és felgyújtották, rövid időn belül már az Alpok lábainál csatáztak. A rómaiak a központi ellentámadást Pannóniából indították meg, ahol súlyos harcok árán győzedelmeskedtek is. Nehezen ugyan, de sikerült a markomannokat szövetségeseikkel együtt békére kényszeríteni, mely alapján a Duna bal sávját kötelesek voltak a germán elemektől megtisztítani.

Kr.u. 176. december 23-án Marcus Aurelius triumphussal, azaz rituális diadalmenettel ünnepelte meg a győztes háború befejeztét. Természetesen ezzel nem jött létre egy hosszantartó béke. Hamarosan újra harcra kényszerült a germánok ellen, azonban Marcus Aurelius véglegesen nem tudta megoldani a helyzetet, mert Kr.u. 180-ban valószínűleg ő maga is pestis áldozata lett.