A spanyol demokratikus alkotmány megszületése

1939-től Franco diktatúrája határozta meg Spanyolország sorsát. A véres polgárháború és a Franco-diktatúra rémtettei csak jó negyven évvel a polgárháború kirobbanását követően ért véget, amikor Franco 1975 novemberében meghalt.

Ezt követően I. János Károlyt választották királlyá. Korábban, 1931-ben a spanyol uralkodó ugyan elhagyta az országot, de nem mondott le a trónról és a királyi család igénye továbbra is fennállt. A fordulatnak köszönhetően megkezdődhetett a demokratizálódás és liberalizálódás.

A választásra jogosult spanyol lakosság 88 százaléka úgy döntött, hogy elfogadja az új alkotmányt, mely alapján Spanyolország államformáját parlamentáris monachiává alakítják át. 1978. december 27-én a spanyol uralkodó aláírta az új alkotmányt.

Az államfő és a hadsereg legfőbb parancsnoka maga I. János Károly lett, a demokratikus állam első miniszterelnökévé Adolfo Suarezt választották. A parlament két házból állt: a 350 tagú kongresszusból és a 225 főt számláló szenátusból. Meghozták a négyévenkénti parlamenti választásokat szavatoló törvényeket. A politikai helyzet bizonytalanságát azonban jól példázza, hogy 1981. februárjában Antonio Tejero katonai puccskísérletet hajtott végre.

Tejero megtámadta a parlamentet és a képviselők soraiból túszokat ejtett. I. János Károly, mint a hadsereg legfőbb parancsnoka tévébeszédében a demokrácia mellett szállt síkra, és sikerült elérnie, hogy a hadsereg egyöntetűen az ő oldalára álljon. Így az erőszakos hatalomátvételi kísérletnek még azon az éjszakán véget vetettek.