Az első filmvetítés Párizsban
1895. december 28-án nem volt éppen nagynak mondható furakodás a párizsi Café Grand egyik terme előtt, ahol a Lumieré-fivérek első nyilvános mozifilmvetítésére került sor. Az egy frankba kerülő mozijegyet alig három tucatnyi ember vásárolta meg.
Napjainkban már elképzelhetetlen az életünk a mozi nélkül, hiszen az alapvető szórakozási lehetőségek sorába tartozik. Ki hitte volna, hogy több mint 100 évvel ezelőtt a művészetek központjának tartott Párizsban csak alig ötvenen voltak kíváncsiak az első mozielőadásra.
1895. december 28-án a párizsi Café Grand egyik termében került sor az első nyilvános filmbemutatóra. A lyoni származású híres fotográfus, Antoine Lumiére fiai, August és Louise Lumiére készítették az előadásra került „dokumentumfilmeket”.
Az egy frank értékű belépőért a látogató 10 rövidfilmet nézhetett meg, melyek vetítési ideje egyenként kb. 3-4 percet tartott. „Hirtelen azt láttuk, hogy a vetítővásznon lévő emberek felénk közelednek. Teljesen elcsodálkoztunk” – ámultak a feljegyzések szerint a nézők az előadás végén.
1897-ben a Lumiére testvérek eladták Charles Pathé-nek a cinématograph szabadalmi jogát, ezt követően indult a mozi „iparosítása”. A testvérek az összeg egy részét további fejlesztésekre fordították.
A Lumiére-fivéreket a mozizás megalapítóiként tartjuk számon, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy a német Skladanowsky-testvérek már 1895. november 1-én a Berlini Varieté-ben is bemutattak egy filmprogramot.
Harminc évvel később pedig eljött a mozitörténet újabb nagy pillanata: a némafilmek után megjelent a hangosfilm. Az első hangosfilmben a nézők az amerikai énekes, Al Jolson hangját hallhatták.