Stefánia, Jakab2023. november 28., kedd
Kultúra

„Csodás” megmenekülések a halál torkából a szökőár idején

National Geographic Magyarország

Rettenetes egyéni tragédiák sokaságát okozta az indiai-óceáni szökõár az óév utolsó napjaiban, s értelemszerûen fõként ezekrõl volt szó a tömegtájékoztatásban. Volt azonban jó néhány csodával határos megmenekülés is a végveszélybõl. Volt aki a szerencséjének, volt aki leleményességének, mások gyors helyzetfelismerésüknek, megint másuk szívósságuknak köszönhették, hogy megmenekültek a halál torkából.

Egy nyolcéves indiai kisfiút majdnem eltemettek élve az ország déli részén fekvõ Velankanni városban. Eszméletlen volt, amikor számos áldozat holtteste között rátaláltak a mentõbrigádok. Õt is halottnak nézték, és gúlába rakott holttestek halmának tetejére rakták. A sírásók már ennek a halomnak az elhantolására készültek, amikor a kisfiú magához tért és felült. Rémületében szólni sem tudott, csak ült a hullarakás tetején döbbenten, és a nevét, címét sem tudta megmondani. Késõbb is csak a nevét sikerült kihúzni belõle, azon kívül egy szót sem szólt azóta. A kisfiú egyedül maradt, szülei és testvére odavesztek.

Egy maláj halászhajó öt nappal a katasztrófa után kimentett egy 23 éves indonéz nõt az Indiai-óceánból. A fiatalasszony öt napon át hányódott a tengeren egy pálma törzsébe kapaszkodva, amelyet tövestül kicsavart a cunami. Hányódása alatt a fa gyümölcseivel táplálkozott. Bõrét borzasztóan megégette a nap, és állati harapások nyoma látszik a testén – írta az esetrõl a Bernama maláj hírügynökség, nem térve ki a harapások eredetére.

Egy hatéves szingapúri kislány egy thaiföldi szálloda fürdõmedencéjében játszott, amikor a szökõár félelmetes erejû vízfala átcsapott a medencén. A rémült gyermek gumimatracába kapaszkodott, ez mentette meg az életét. A vad hullámokon hányódó gumimatrac felborult csónak mellé sodródott. A szálloda egyik alkalmazottja, egy szobalány éppen ebbe a csónakba kapaszkodott. A fiatal nõnek sikerült visszafordítania a ladikot, s beemelni a vízi jármûbe a kislányt is, megmentve ezzel az életét. A kislány elárvult a katasztrófában, családjából egyedül õ maradt életben.

Az Indiához tartozó Andamán-szigetek egyikén a hegyoldal sûrû õserdejébe menekült egy tízesztendõs kislány az áradat elõl. Rémületében sokáig nem mert elõjönni, amikor pedig végre megpróbált visszatérni, eltévedt a sûrû erdõségben. Négy napig bolyongott étlen-szomjan, s már teljesen legyengült, félholt volt, mire felnõttek rátaláltak.

Az Andamán-szigetekkel egy szigetcsoportba tartozó Nikobár-szigetek partjai közelében 13 éves indiai kislányt talált egy katonai járõrhajó a habokon. Leszakadt ajtóba kapaszkodott, amikor lecsapott rá a szökõár, és az ajtó falapjának segítségével vészelt át kétnapi hányódást a tengeren.

Leleményességének köszönheti életben maradását egy brit turista, s talpraesettsége mentette meg a családját is. A Maldív-szigeteken nyaraltak, ott érte õket a cunami. Menekülni nem volt hova a strandról, amikor meglátták a roppant erejû vízfal nagy sebességû közeledését. Arra viszont volt még ideje a 33 éves családapának, hogy gyorsan összeszedjen a strandon néhány szétterített fürdõlepedõt, és hozzákötözze két gyermekét, feleségét, majd önmagát a tengerparti pálmákhoz. Ennek köszönhetõen az ár nem sodorta el õket, és megmenekedtek a vízbe fúlástól. Különösen kevés esélye lett volna a túlélésre kisebbik, még csak másfél éves gyermekének, ha elragadta volna az ár.

Egy európai hölgy, aki az év egy részét rendszeresen a thaiföldi Phuket szigeten tölti, gyors helyzetfelismerésének köszönheti életét. “A szökõár közeledtével enyhén megremegett a föld, s ebbõl sejtettem, hogy valami baj van készülõben” – mondta el újságíróknak. Kiszaladt házából, felpattant motorkerékpárjára, gázt adott, és olyan gyorsan elhajtott a part közelébõl, ahogy csak tudott. Késõbb, amikor visszatért, szétrombolt falut talált a víz színén lebegõ holttestek sokaságával.

Középkori kincset találtak Lengyelországban

Középkori kincset találtak Lengyelországban

A szakértők ritka, sziléziai lemezpénzekre bukkantak egy textilzsákban.

Elveszett kolostorra bukkantak Skóciában

Elveszett kolostorra bukkantak Skóciában

A deeri apátság kulcsfontosságú volt a skót írásosság történetében.

Ősi lelet írja át a társadalmi szerepekről kialakított képet

Ősi lelet írja át a társadalmi szerepekről kialakított képet

Úgy tűnik, a bronz- és vaskor fordulóján a nemi szerepek sokkal képlékenyebbek voltak, mint gondolnánk.

Érmékkel teli edényt találtak Mohendzsodárónál

Érmékkel teli edényt találtak Mohendzsodárónál

Az ősi lelőhely, Mohendzsodáro az Indus-völgyi civilizáció egyik legfontosabb városa volt.

Több ezer éves fegyverek árulkodnak az ősi háborúkról

Több ezer éves fegyverek árulkodnak az ősi háborúkról

Úgy tűnik, a mai Izrael területén már 7200 éve is tömegesen gyártották a fegyvereket.

National Geographic 2023. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket