Louis Braille halála

A vakok és súlyosan gyengénlátók által ma is használatos Braille-írás megalkotója, a francia származású Louis Braille 1852. január 6-án hunyt el tuberkulózisban. Három évesen egy szerencsétlen baleset következtében veszítette el látását, így maga is érintett volt a vakok olvasási-tanulási problémájának megoldásában.
1809-ben Párizs közelében született Louis Braille, aki megalkotta a Braille-írást, melynek segítségével a vakok és a súlyosan gyengénlátók is képessé váltak az olvasásra. Braille maga is érintett volt eme kérdésben, hiszen három évesen egy szerencsétlen baleset következtében elveszítette szeme világát.
Édesapja bőrművesként dolgozott, így gyakran tartózkodott a mesterműhelyben. Egyik alkalommal azonban végzetes tragédia történt: a bőrvágó olló belecsapódott a gyermek szemébe. Úgy tűnt, hogy pihentetéssel, orvos segítségével és a teljes sötétség elrendelése mellett újra képes lesz látni, azonban a sebet bacilusok támadták meg. Braille örökre megvakult.
Tanulmányait a látó gyermekek között, a falusi iskolában kezdte meg, majd Párizsba került a Valentin Haüy által alapított, vakok intézetébe. Braille 16 évesen, 1825-ben itt kísérletezte ki a vakok számára azt az írásrendszert, melynek használatával a tanulók hatékonyabban tudtak tanulni.
Braille, aki később tanári állást kapott az iskolában, maga is nagy sikerrel tanított a 6 ponton alapuló új szisztémájával. A pontok különböző kombinációjával fejezte ki a betűket, írásjeleket, számokat. A hivatalos elismerés és a Braille-írás gyors elterjedése azonban elmaradt.
Louis Braille 1852. január 6-án hunyt el tuberkulózisban, így nem élhette meg „találmányának” hazai és nemzetközi sikerét. Német nyelvterületen például csak az 1870-es években vált általánossá az írásrendszer.