„A kocka el van vetve”

A patrícius származású Julius Caesar a Krisztus előtti 60-as években aedilis, pontifex maximus és praetori hivatalokat töltött be, majd pedig Crassus és Pompeius kibékítésével tető alá hozta az úgynevezett első triumvirátust. Caesar, Pompeius és Crassus megegyeztek abban, hogy összehangolják politikai érdekeiket, segítik egymást. Titkos politikai szövetségüket családi kötelékek megkötésével is megerősítették: Pompeius elvette Caesar lányát, Caesar pedig nőül vette Pompeius egyik legkedvesebb hívének gyermekét.

Crassus halálával azonban megbomlott a szilárdnak hitt szövetség. Pompeius egyre inkább hátat fordított Caesarnak, és a senatussal épített ki szoros együttműködést. Kr.e 50-re a politikai feszültség a tetőpontjára hágott. Pompeius és a szenátus a Galliában meggazdagodó, és komoly hatalommal bíró Caesarral végleg le akart számolni. Tudatták Caesarral, hogy nem engedélyezik számára, hogy távollétében pályázzon a consuli címre, kötelezték csapatainak elbocsátására és a proconsuli tisztségétől is megfosztották. Pompeius pedig elkezdte megszervezni Caesar ellen a hadsereget.

Caesar tudta, hogy pozícióját csak katonai erővel tudja megtartani. „A kocka el van vetve” – mondta, amikor Kr.e. 49. január 10-én átlépte a Rubicon folyót és megindult Róma ellen. Ezzel megkezdődött Pompeius és Caesar polgárháborúja.

Pompeius, aki még nem volt felkészülve egy ütközetre, kereket oldott. A következő évben a görögországi Pharsalosnál sikerült Caesarnak győzelmet aratnia az elbizakodott Pompeius irányította csapatok felett. Pompeius Egyiptomba menekült, ahol XIII. Ptolemaios király emberei végeztek vele.

A legnagyobb politikai riválisával való leszámolás után Caesarnak még hosszú hónapokra volt szüksége, hogy stabilizálni tudja uralmát, s konszolidálja a helyzetet Rómában.