Páratlan régészeti leletek a továbbépülő M0-ás nyomvonalán

Az idén folytatódnak a megelőző régészeti feltárások a főváros közelében a továbbépülő M0-ás, Budapestet elkerülő körgyűrű nyomvonalán; a megmentett leletekből 2006-ban nagyszabású gyűjteményes kiállítást terveznek Szentendrén – jelentette be Simon László, a Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságának vezetője.
Tavaly 26 helyszínen, hozzávetőleg 6700 régészeti objektum került a letakarított földtakaró alól a napvilágra a körgyűrű keleti szektorának előkészítő talajmunkái során, elsősorban Gyál, Vecsés közelében. Ez évben a régészek Üllő, Magló, Ecser mellett fejezik be az elkezdett munkát. A feltárt ősrégi települések, házak, műhelyek, temetők, használati tárgyak újabb ismeretanyagot jelentenek arról, hogy miként éltek, boldogultak a valaha itt élt elődeink.
Az Ecser mellett feltárt szarmata kori, 1500 éves fazekastelep, edényégető kemence – amely a hunok uralma alá került -, egy eredetileg nomád életmódra berendezett kézműves csoport életébe ad betekintést. Ugyancsak kuriózumnak számít a Vecsésnél előkerült bronzkori öntőminta is, általa a szakemberek az akkori szerszámkészítés rejtelmeihez kerülhetnek közelebb.
Ebben az évben az útépítés az M0-ás északkeleti szektoránál is beindul, ennek megfelelően Nagytarcsa, Szigetmonostor, Budakalász közelében folytatódik a megelőző régészeti feltárás. Mivel itt is több kilométer hosszúságban, 60-80 méter szélességben távolítják el az évszázadok óta érintetlen felső talajrétegeket az ásatási technikusok, munkások, várhatóan nagy értékű leletanyag újabb sokaságát teszik láthatóvá, megfoghatóvá az ős-, réz-, bronz, Árpád-korból, egyfajta keresztmetszetét adva a fővárosi agglomerációban a múlt történetének – hívta fel a figyelmet Simon László.
Ezeket az értékeket hat régészeti stáb gyűjti össze, rendszerezi, dokumentálja, s java részét a közeli múzeumokban állítják majd ki, hogy a nagyközönség számára is hozzáférhető legyen. Jövőre Szentendrén külön kiállítást is rendeznek a leletanyagból.