Érvénybe lép a népirtást elítélő ENSZ konvenció

1945. júniusában a nagyhatalmak létrehozták az ENSZ-t, azaz az Egyesült Nemzetek Szervezetét, mely a Népszövetség jogutódjának is tekinthető. Az ENSZ céljai alapvonásaiban egybecsengtek a Népszövetség korábbi célkitűzéseivel. Az ENSZ többek között elhatározta a konfliktusok békés úton, diplomáciai eszközökkel történő kezelését, a nemzetek egyenjogúságának fenntartását, az emberi jogok védelmét.

1947-ben a lengyel-amerikai nemzetközi jogász, Raphael Lemkin a népirtással kapcsolatban egy törvénytervezetet nyújtott be az ENSZ elé. Lemkin személyesen is érintett volt a kérdésben, hiszen a náci zsidóüldüzés következtében több családtagját is elveszítette.

A törvénytervezetet az ENSZ Közgyűlése 1948. decemberében egyhangúlag jóváhagyta, azonban a népirtás büntethetőségéről szóló, 19 cikkelyben összefoglalt határozat csak 1951. január 12-én lépett érvénybe. A törvény 1. cikkelye kimondta: „A szerződő felek megerősítik, hogy a népirtás attól függetlenül, hogy békeidőben vagy háborúban történik, nemzetközi jogba ütköző bűncselekmény és a szerződő felek kötelezik magukat arra, hogy megelőző intézkedéseket foganatosítanak és a bűnösöket felelőségre vonják.”

A 2-3. cikkelyben definiálták a genocídium fogalmát és rögzítették, hogy az követ el népirtást, aki valamely nemzeti, népi, faji, vallási csoport teljes vagy részleges megsemmisítését idézi elő. Egyebek között ide tartozik a népirtásban történő szövetkezés, a bűnrészesség, a felbújtás, az elkövetés.

Az 1951-es ratifikáció óta kétszer ült össze a hágai Nemzetközi Bíróság a népirtással kapcsolatban felmerülő ügyek rendezésére. J. D. Fage és William Trodoff „Afrika története” című munkájában olvashatjuk, hogy 1994-ben Ruandában „közel 800 ezer fegyvertelen tuszi férfit, nőt és gyermeket mészároltak le a hutu szélsőségesek”. Az 1990-es években pedig a koszovói háborúban követtek el súlyos emberiség elleni bűncseleményeket vezető szerb politikusok.