A husziták első énekeskönyve

Csehországban a katolikus egyház elleni nemzeti vallási mozgalom vezetője az a Husz János volt, aki erősen kritizálta az akkor még egységes nyugati egyház gazdaságát és világi hatalmát, a vitás keresztényi hit egyedüli autentikus forrásának pedig csak és kizárólag a Bibliát tartotta.

A német-római császárság és a katolikus egyház által egyaránt veszélyesnek ítélt Huszt 1415. júliusában a konstanzi zsinaton eretnekként – írásaival együtt – máglyahalálra ítélték, annak ellenére, hogy személyes biztonságát szavatoló menlevéllel rendelkezett. Husz János követőit, a husztiákat pedig Vencel cseh király az egyházi és állami hivatalokból kitiltotta.

1419-ben a husziták vezetésével vallási-nemzeti mozgalom bontakozott ki Csehországban. A felkelők az 1420-as prágai cikkelyekben fektették le hitelveiket. Követelték a szabad igehirdetést, a két szín alatti áldozást, a halálos bűnök szigorú büntetését és azt, hogy a katolikus egyház mondjon le hatalmas vagyonáról és világi befolyásáról. A célokat illetően a huszitákon belül két csoportosulás alakult ki: a kelyhesek és a radikális táboriták.

A császári csapatok ügyesen használták ki azt, hogy a husziták nem képeztek egy és oszthatatlan egységet, így – a kelyheseket megnyerve – a magukra maradt táboritákat 1434-ben Lipany-nál legyőzték.

Igaz, hogy a táboriták elbuktak, azonban elsősorban a huszita mozgalom hatásának köszönhető, hogy 1501. január 13-án Csehországban bevezették az első nemzeti nyelvű egyházi énekeskönyvet. Az énekeskönyv 86 dalt tartalmazott, melyek között új költemények és latinból átfordított régiek egyaránt helyet kaptak.