Kávétörténet: a virgonc kecskéktől a Nescaféig

Ki fedezte fel a kávé élénkítő hatását? Mióta termesztik a növényt az Arab-félszigeten? Hol nyitották az első európai „cafét”? Ki cukrozta először kávéját? Ki fedezte fel az automata eszpresszó gépet? Mióta iszunk Nescafét?
A kávécserje valószínűleg a mai Etiópia helyén elterülő Kaffa tartományból származik. A legenda szerint 850 táján egy Kaldi nevű kecskepásztor észrevette, hogy kecskéi virgoncabbak, miután az egyik cserje piros húsú, csonthéjas termését fogyasztják. Kipróbálta ő is, és jobb kedvre derült tőle. Az 1100-as évek táján kezdték termeszteni a növényt az Arab-félszigeten. A kávé név is arab eredetű: a „kahwa” valójában nem a növényt jelölte, hanem a pörkölt termésből készült italt.
Mekkában nyílt az első kávéház
Az első kávéüzlet 1475-ben nyílt Konstantinápolyban, az első kávéházakat pedig Mekkában nyitották a 16. század közepén és gyorsan elterjedtek az arab világban. A gazdagon díszített kávéházakban zenét és táncot lehetett élvezni, a betérők sakkoztak, pletykálkodtak és az üzletek jó része is itt köttetett. Amikor a politikai tevékenység központjaivá is váltak, működésüket igyekeztek ellehetetleníteni, de hamarosan újra virágzásnak indultak.
A kávékereskedelem nagyra becsült mesterségét féltve őrizték az arabok, idegeneket nem engedtek az ültetvények közelében és csíraképes kávétermést sem engedtek ki a vidékről. Végül azonban mégis sikerült vagy kávébabot, vagy növényi hajtást kicsempészni Arábiából, és India meg Jáva holland gyarmatain meghonosítani és termeszteni. Később a hollandok lettek Európa fő kávéellátói Amszterdam központban.
A kávét először XIV. Lajos cukrozta
A kávét velencei kereskedők hozták először Európába 1615-ben. Rá 30 évre megnyílt az első kávéház vagy „café” Velencében. A 17. század közepétől a többi európai országban – Angliában, Ausztriában, Franciaországban, Németországban és Hollandiában – is elterjedtek a társasági és üzleti élet e kedvenc találkahelyei.
Angliában 1652-ben nyílt meg az első kávéház. A kávéházakat „penny-egyetemeknek” hívták (egy penny volt a belépti díj és egy csésze kávé). Párizsban 1672-ben nyitották meg az első kávézót. XIV. Lajost 1713-ban egy kávécserjével ajándékozták meg. Úgy tartják, hogy az ő udvarában tettek először cukrot a kávéba.
1688-ban Londonban megnyílt Edward Lloyd kávéháza, amelyből végül a világ egyik legismertebb biztosító társasága nőtte ki magát. Bécsben 1683-ban nyílt az első kávéház. A kávét csatában legyőzött törökök hagyták vissza zsákokban.
1723-ban Amerikában is megkezdődött a kávétermesztés. Egy francia tengerésztiszt, Gabriel de Clieu szállított egy palántát Martinique szigetére. 1777-re már 1920 millió kávécserjét gondoztak a szigeten. A brazil kávéipart a Párizsból 1727-ben kicsempészett palánták alapozták meg.
Azonnal oldódó kávé – közel hetven éve
A mérnökök sem tétlenkedtek. 1822-ben Franciaországban megalkották a kávéfőző gép prototípusát. 1905-ben gyártani kezdték az első kereskedelmi forgalomba kerülő eszpresszómasinát. 1933-ban Ernest Illy kifejlesztette az első automata eszpresszógépet. A brazil kormánynak jelentős gondot okozott a kávéfölösleg. E probléma megoldása ösztönözte 1938-ban a Nestlé társaságot az azonnal oldódó Nescafé föltalálására.
A világon ma több mint 400 milliárd csésze kávét (kb. 120 000 tonna koffeint) fogyasztanak évente. A kávé az olaj után a második legkelendőbb árucikk.