Emberáldozatok az aztékoknál és a majáknál

A 19. században, sőt egészen a 20. század közepéig bennszülöttek, tudósok, amerikaiak és európaiak egyaránt meg voltak győződve arról, hogy a magaskultúráiról ismert maja és azték civilizációk messzemenően békés civilizációk voltak. Háborúztak ugyan a különböző törzsek és nemzetségek egymással, ám a spanyol hittérítők és konkvisztádorok által feljegyzett válogatott kínzásoknak és a legkülönfélébb emberáldozattal járó szertartásoknak igen sokáig nem adtak hitelt. Úgy tűnik azonban, hogy az „erőszakmentes” aztékokról és majákról kialakított képet végképp el kell felednünk.

Erőszakos hittérítés igazolva

Különböző források ugyan már egyértelműen utaltak arra, hogy a mexikói őscivilizációk gyakran áldoztak isteneiknek embereket, legfőképpen pedig fiatal gyerekeket, ám a források tendenciózus jellege miatt kevesen tartották hitelesnek a spanyol hittérítők elbeszéléseit. Tudósok és laikusok azt feltételezték, hogy a spanyolok azért írnak le olyan sok szörnyűséget az őslakosokról, hogy ezzel is bizonyítsák a keresztény hittérítések erőszakosságának helyességét. A barbár és vad bennszülötteket pacifikálni kellett egy humánusabb vallás segítségével, akár erőszak igénybevételével is – vallották az Európából érkezett hódítók.

Hogy ez utóbbi érv mennyiben játszott szerepet a csöppet sem békésen terjesztett hit alátámasztásakor, az ugyan kérdéses, azt azonban ma már kevesen vonják kétségbe, hogy az őslakos amerikaiak sem éppen humánus és emberközpontú vallásuk miatt maradnak meg az utókor emlékezetében. A kétségkívül igen fejlett kultúrát felmutató maják és aztékok köreiben igen elterjedt volt ugyanis az emberáldozat.

Fizikai bizonyítékok

A spanyolok feljegyzései, illetve a bennszülöttek képekkel illusztrált kódexei mellett most már fizikai bizonyíték is rendelkezésre áll: egy Mexikóvárostól északra fekvő településen (Ecatepec) végzett ásatásokon régészek megszenesedett csontvázakra bukkantak.

Nadia Velez Saldana, az ásatások vezetője az Associated Press hírügynökségnek elmondta: „Egy hatalmas sírgödröt találtunk, benne négy gyermek csontvázával, melyek részben el voltak szenesedve, négy másik gyerekcsontváz pedig teljes egészében el volt szenesedve.” Az ugyan nem derül ki pontosan a csontvázak állagából, hogy az áldozatok akkor is éltek-e még, amikor elégették őket, a most megtalált leletek azonban alátámasztják a Magliabecchi-kódex ábrázolásait, melyeken a bennszülöttek maguk festették meg az emberáldozati szertartásokat.

Ráadásul olyan edényeket is megtaláltak a régészek Ecatepec-ben, melyeket embertásaik megfőzésére használtak a bennszülöttek kódexeinek illusztrációi szerint. Nem messze a főzőedényektől pedig emberi csontmaradványokra bukkantak, így régészek nemcsak az emberáldozati eljárás meglétét, hanem egyben a kannibalizmus elterjedtségét is bizonyítottnak vélik.

Az üvöltés: jó előjel

Az áldozatok többsége sokszor kiskorú gyermek volt, mivel a hiedelem szerint ők még romlatlanok és tiszták voltak. Az aztékok és a maják szerint, ha az élve megégetések, nyúzások és kínzások során, a szívek kitépésekor, illetve a megkövezésekkor a fiatal áldozat fájdalmasan üvöltött – az jó előjel volt arra nézve, hogy az istenség szívesen fogadja az áldozatot. Hogy mindezt elősegítsék, az őslakosok gyakran végták meg előre az áldozat torkát, hogy fájdalmait fokozzák.

A régészek a nemrég megtalált leleteket követően most már nem azon vitatkoznak, hogy vajon az aztékoknál és a majáknál volt-e emberáldozat vagy kannibalizmus, hanem azon, hogy vajon a spanyol hódítók mennyiben túlozták el ezek számát. Egyes spanyol források arról számolnak be például, hogy egy 1487-ben elkészült azték templom felszentelésekor 80 ezer embert áldoztak volna fel az isteneknek az aztékok. Ilyen nyilvánvaló túlzások figyelmen kívül hagyása mellett azonban valóban komoly kérdés, hogy mennyiben volt elterjedt az emberáldozat Mexikó ősi civilizációiban.

Kannibalizmus: protein-utánpótlás vagy népesedési szabályozás?

Akik eddig is hittek az emberáldozatok meglétében, azok persze egy lépéssel már előbbre járnak: őket leginkább az érdekli, hogy miért is ették meg például saját embertársaikat az aztékok. A szellemi kérdéskörre nem túl érzékeny antropológusok egy csoportja demisztifikálni szeretné az azték kannibalizmus kérdését. Szerintük azért falták fel saját vérüket a bennszülöttek, mert vagy a túlnépesedési gondokat próbálták meg íly módon leküzdeni, vagy pedig azon a proteinhiányon próbáltak meg felülkerekedni ezzel, amelyet a szegényes étrendből fakadóan el kellett viselniük.

A profán magyarázatok mellett persze akadnak olyan antropológusok is, akik ennél azért többet látnak az emeberáldozati szertartásokban és a kannibalizmusban: szerintük az áldozatok nagyon is vallási célúak voltak, az áldozatokra pedig a szertartás előtt, mint istenekre tekintettek. Mindent megadtak nekik és valóban isteni tulajdonságokkal ruházták fel őket. „Valóban nehéz felfognunk, de attól még így volt: az áldozatok számára megtiszteltetés volt, hogy őket áldozták fel az isteneknek” – nyilatkozta az AP-nek Carmen Piojan, aki már korábban is talált kannibalizmusra utaló leleteket az azték birodalom egykori területén.