Félix, Előd, Annamária, Annabella2023. június 09., péntek
Kultúra

Egy új nyelvre bukkantak Izraelben

2005.02.02.Admin
National Geographic Magyarország

Egy új nyelvre, egy süket közösségen belül elterjedt jelbeszédre bukkantak izraeli tudósok. A lingvisztikusok most a kis beduinfaluban vizsgálódnak, ahol 150-en használják a 70 éve alakuló nyelvet.

Izraeli nyelvészek jelenleg is tanulmányozzák azt az újfajta nyelvet, amely egy elszigetelt kis beduinfaluban alakult ki. A lingvisztikusok szerint a mutogatáson alapuló jelbeszéd spontán módon generálódott, szinte a „semmiből teremtődött”. A tudósok úgy vélik, a jelbeszédhez hasonló új nyelv jól tükrözheti a velünk született idegpályák működését, amelyek az agy nyelvi képességeit irányítják.

Közös őstől származnak

A nyelv neve Al-Szajjid beduin jelbeszéd, és egy Negev sivatagbeli, 3500 főt számláló beduin faluban használatos. Ám nem az egész település alkalmazza ezt a nyelvet, hanem csak a falu egy része. Mindannyian egyetlen „nyelvalapító” leszármazottjai, aki 200 éve érkezett Egyiptomból, és egy helyi nőt vett feleségül. A pár öt fia közül kettő süket volt, akárcsak a kis közösség mostani 150 tagja is.

A klánt már régóta ismerték a genetikusok, de a nyelvészek csak most kezdték tanulmányozni a csoportot. A Haifai Egyetem csoportja, amelyet Dr. Wendy Sandler vezet, a The Proceedings of the National Academy of Sciences című lapban megjelent friss tanulmányában megállapítja, hogy a beduin jelbeszéd spontán módon és külső hatás nélkül alakult ki. Sem az izraeli, sem a jordániai jelbeszédekhez nem hasonlít, szórendje pedig eltér a régióban használatos nyelvekétől.

A nyelvészek már régóta vitatkoznak azon, hogy a nyelv csak a kultúra által közvetítődik, tulajdonképpen az agy általános tanulási képességeihez alkalmazkodva, vagy pedig „belülről fakad”, belsőleg generálódik, genetikusan meghatározott idegpályák révén, amelyek a nyelvtan egyes elemeit szinte „előírják”. Minthogy a gyermeki beszédtanulásban mindkét tényező szerepet játszhat, illetve a két tényező szorosan összekapcsolódik, a régóta beszélt és tanult nyelvek esetében nagyon nehéz különválasztani a két faktor hatását.

A beduinok jelbeszéde viszont éppen arra jó, hogy miután a „semmiből keletkezett”, így kiszűrhető a kulturális hatások befolyása, és ez igen ritka dolog a lingvisztikusok számára.

Az utóbbi időben két jó lehetőség is adódott a velünk született elemek tanulmányozására az új nyelvek kialakulásakor. Az egyik egy nicaraguai jelbeszéd, amely egy süketek számára létrehozott iskolában generálódott spontán módon a gyerekek között. Ezt a nyelvet 1977-ben fedezték fel a közép-amerikai országban.

A másik lehetőség pedig most bukkant fel a beduinfalu közössége révén Izraelben. Mint azt a The New York Times is megjegyzi, a jelbeszédek rendelkeznek a beszélt nyelvek legtöbb tulajdonságával, hiszen például van nyelvtanuk is.

A nyelv mely része genetikailag meghatározott?

A beduin jelbeszédnek két tényezője tűnik öröklött, genetikus meghatározottságúnak. Az egyik az alany és a tárgy megkülönböztetése, a másik egy prefrencia, amely a szórendet határozza meg. Minderről Dr. Mark Aronoff, a Stony Brook University kutatója, a most megjelent cikk egyik társszerzője nyilatkozott.

A szórend a beduinoknál alany-tárgy-állítmány (illetve ige). Ez Aronoff szerint a legközönségesebb szórend, más nyelvekben is előfordul. (Mindehhez hozzátehetjük, hogy az indoeurópai és a finnugor nyelvekben nem ez a sorrend érvényesül általában: a magyarban például alany-állítmány-tárgy a szórend, és az angolban, illetve a németben is ez érvényesül a leggyakrabban. A német – alárendelt – mellékmondatokban viszont valóban előfordul az alany-tárgy-állítmány megoldás.) Dr. Aronoff úgy gondolja, hogy a preferenciális szórend vizsgálata tovább segítheti a tudósokat annak a megértésében, hogy agyunk valóban előír-e valamilyen rendszert a szavak sorrendjében.

A tudósok következő feladata mindenesetre az, hogy tanulmányozzák a nicaraguai és a beduin jelbeszéd közös vonásait. Így például fontos dolog lenne az, hogy megtudjuk: előbb volt-e az emberi nyelvek kialakulásában a gesztusokra alapuló jelbeszéd, vagy a hangképzés megelőzte a mozdulatokat. A gesztikuláció fontosságát mindenesetre jól illusztrálja az, hogy a nem süket emberek is mutogatnak, miközben telefonon beszélnek, tehát a gesztusok mélyen gyökereznek az emberi kommunikációban.

A nicaraguai süket gyerekek nyelvét régóta vizsgáló kutatók szintén úgy vélik, hogy az alany és a tárgy mondatbeli megkülönböztetése esetleg öröklött tényezőknek köszönhető. Dr. Ann Senghas, aki a New York-i Barnard College oktatója, és 15 éve kutatja a nicaraguai nyelvet, rámutatott azonban arra, hogy a szórend már kevésbé tűnik ilyen biztos pontnak: a gyerekek különböző korosztályai ugyanis eltérő sorrendben használják a jelbeszéd szavait Nicaraguában.

Ezzel szemben a nicaraguaiak jelbeszéde olyan fejlődésen ment keresztül, hogy immár képesek az esetragokat is jelezni, vagyis azt, hogy egy szó alanyesetben vagy tárgyesetben áll-e. Ezt egyébként a mai angol nyelv nem jelzi, a szó mondatbeli helyéből kell következtetni arra, hogy milyen esetben van. (Ennek megfelelően az angolban nagyon fontos a szórend.) A latinban, a mára tulajdonképpen kihalt nyelvben voltak esetragok, ezért viszont ott a szórend nem olyan kötött, mert könnyebben azonosítható a szavak mondatbeli szerepe.

Túléli-e a modernizációt a beduin jelbeszéd?

A beduin jelbeszéd szintén fejlődött, bár nincsenek benne esetragok. A beduinok harmadik generációja már kétszer olyan gyorsan mutogat, mint az elődök, és hosszabb mondatokat is alkotnak a jelbeszéd segítségével.

A kutatók szerint a nicaraguai és a Negev-sivatagban kialakult nyelv azt mutatja, hogy az emberi agy különösebb tradíciók felgyülemlése nélkül, elhagyva a sokgenerációs „finomhangolást”, próbálkozásokat és tévedéseket, szóval mindeme kísérletezgetések nélkül is motivált arra, hogy egy kifejezőeszközökkel teli, nyelvtani szerkezettel rendelkező nyelvet hozzon létre.

A beduin klán nyelve csak 70 éve kezdett kibontakozni. Érdekesség, hogy a speciális nyelvet az egész közösség érti, nemcsak a süketek. Ennek oka persze az, hogy a süketek és a hallók egymással is kommunikálni akartak, és kommunikáltak is. Egyes jelek egyébként máris szimbolikusak lettek a nyelvben: a „férfi” jele például egy a bajusz (helye) körüli mutogatás egy ujjal, jóllehet ma már a beduinok e csoportja nem hord bajuszt.

A beduinfalu egyébként földrajzilag nem elkülönült vidéken fekszik. Közel van például hozzá egy nagy McDonald’s is. Ám a település társadalmilag elkülönült a többi beduintól, akik lenézik e falu lakóit. Manapság már több a kontaktus a külvilággal, s a süket gyerekeket is érik külső hatások, minthogy izraeli jelbeszédet tanulnak az iskolában. Éppen ezért a kutatók attól tartanak, hogy a beduin jelbeszéd nem éli túl a modernizációt, illetve a közösségen kívüli házasságok miatt hamarosan felbomlik.

Milyen illatuk volt a rómaiaknak?

Milyen illatuk volt a rómaiaknak?

2000 éves parfümös edény tartalmát elemezték spanyol szakemberek.

Korai emberi ősök tudatos temetkezési szokásai

Korai emberi ősök tudatos temetkezési szokásai

Úgy tűnik, egy ősi rokonunk már 100 ezer évvel a Homo sapiens előtt létrehozhatott sírokat.

A tengerfenéken állítanak helyre egy római mozaikot

A tengerfenéken állítanak helyre egy római mozaikot

A római kori mozaik Baia részben elsüllyedt, romvárosához tartozik.

Különleges sziklarajzokat találtak Ausztráliában

Különleges sziklarajzokat találtak Ausztráliában

Az ausztrál őslakosok által létrehozott ábrák a kultúrák közötti kapcsolatokról árulkodnak.

Pán görög isten szobrára bukkantak Isztambulban

Pán görög isten szobrára bukkantak Isztambulban

A kutatók úgy vélik, hogy a 20 centiméter magas figura a római korból származik.

National Geographic 2023. májusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

16 500 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket