Műbalhék voltak a gladiátorjátékok?

Müncheni és bécsi régészek már jó ideje állítják: a gladiátorok igen jó ellátásban részesültek, a legtáplálóbb ételeket kapták, a leghatékonyabb és egyben legdrágább gyógyszerekkel ápolták őket, fizetésük pedig gyakran a kor római polgárának jövedelméhez képest is csillagászati összegeket ért el. A hadifoglyokból és elítéltekből gladiátorokká avanzsált alacsonysorú embereknek igen gyakran jobb dolguk volt, mint életük megelőző szakaszában.

Mindezt német és osztrák archeológusok saját kutatásaikra alapozva állítják, melyeket a ma Törökország területén található Epheszoszban végeztek. Kétségkívül igaz ugyanakkor az is, hogy a Kr.u. 1. században nemcsak a gladiátorok ára, hanem felszerelésük költsége is igencsak megugrott – gladiátort tartani egyáltalán nem volt olcsó mulatság. Részben erre is apellál Steve Tuck, a Miami University régésze, amikor azt állítja: a gladiátorok tulajdonosai nem hagyták csak úgy meghalni nagyértékű és drága pénzen felszerelt „szórakoztatóeszközeiket”.

Show-biznisz – élet-halál harc helyett

A Kr.u. 1. század végére a gladiátorküzdelmek gyakorlatilag inkább harcművészeti bemutatóelőadásokká váltak, melyeken a finom gyakorlati fogások és a harcművészeti jártasság bemutatása volt a döntő elem, nem pedig az ellenfél meggyilkolása – írja a New Scientist. Ha rosszindulatúak lennénk, akkor úgy is fogalmazhatnánk, hogy az ókori küzdelmek a modern média műbalhéihoz, a pankrációhoz hasonlíthattak leginkább. Steve Tuck mindezt arra alapozza, ahogyan a gladiátorjátékokat ábrázolták a legkülönfélébb használati és műtárgyakon.

158 olyan ábrázolást vizsgált meg az amerikai kutató, melyeken a gladiátorküzdelmek egyes elemei láthatóak. Ezen túl Tuck olyan középkori kézikönyvekben fellelhető leírásokkal vetette egybe a képeket és ókori szövegeket, melyekben a középkori lovagi párbaj pontos szabályait és történéseit rögzítették. A párhuzam Tuck szerint nem erőltetett, mivel az amerikai kutató folytonosságot lát az ókori küzdelmek és a középkori, majd újkori párbajok között.

Letett fegyverek utalnak a vér nélküli végkimenetelre?

Tuck szerint három lényeges momentuma volt a gladiátorok küzdelmeinek: az első, amikor is a gladiátorok teljes fegyvezetben egymásnak esnek. Ekkor megsebezhetik egymást vagy tovább küzdenek teljes fegyverzetben, amíg az egyik meg nem sebesül. Ezt követően a sebesült megpróbálja magát távol tartani a másiktól, illetve ellentámadást intézni. A harmadik és egyben Tuck elmélete szempontjából döntő fázis, amikor a gladiátorok kissé megsebezve leteszik fegyvereiket és kézitusában döntik el az ütközetet.

A Tuck által vizsgált ábrázolásokon ugyanis a képsor utolsó elemei már mindenütt fegyverek nélküli küzdelmet mutatnak, ami az amerikai régész szerint csakis egyet jelentett: a küzdelem végső célja nem a másik meggyilkolása volt, sokkal inkább a vér nélküli győzelem, amely megkímélte az ellenfél életét, ezzel esélyt adván egy következő népünnepélyen való részvételre.

Előre megtervezett küzdelmek?

Az, hogy fegyvereiket eldobva küzdöttek a harcosok, sokak szerint még messze nem jelentette azt, hogy kíméletes küzdelem lett volna a gladiátoroké, mely csak látszatra tűnt élet-halálharcnak. Tuck kritikusai szerint az általa vizsgált ábrázolások utolsó momentumai messze nem a vér nélküli küzdelem jeleként értendők, sőt! Szerintük ugyanis a gladiátorok ebben az utolsó fázisban már azért dobták el fegyvereiket, hogy a sebesültet puszta kezükkel ölhessék meg.

Tuck ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a gladiátorok tartása korántsem volt olcsó mulatság, a Kr. u. 1. század végén pedig már kifejezetten azért tartották őket, hogy minél többször szórakoztassák a népet. Ehhez viszont természetesen életben kellett maradniuk, ami viszont Tuck szerint arra utal, hogy a gladiátorküzdelmek inkább a szórakoztatóipar előre megtervezett elemeit tartalmazták, mintsem a spontán küzdelmet.

Azok, akik meghaltak a közdőtéren, már eleve halálra ítélt rabok voltak, akik mindössze az ítéletvégrehajtás e különleges formáinak köszönhetően vettek részt a közdelmekben – komolyabb felszerelés nélkül.

Az első gladiátorjátékok Az első gladiátorjátékot Kr.e. 264-ben tartották a feljegyzések szerint, amikor is Decimus Junius Brutus elhunyt apja tiszteletére három rabszolgát eresztett egymásnak Róma egykori tehénpiacán, a Forum Boariumon. A Kr.e. 1. századig aztán egyre inkább divatba jött a szenátorok által szervezett privát gladiátorviadalok megrendezése. Egyre több körítés és ceremónia kötődött a küzdelmekhez, egyre több pénzt fektettek be a gazdagok a tömeg szórakoztatásába és egyben megnyerésébe. Kr.e. 42-ig azonban csak magánrendezvények voltak ezek a látványosságok, amikor a nép nyomására az aedilis-ek a fogathajtás mellett már gladiátorversenyek megrendezésére is kötelezték a római államot. A császárság korára egyre inkább császári privilégium lett egy-egy gladiátorverseny megszervezése, de ekkorra akadt olyan küzdelem is, ahol női gladiátorok küzdöttek meg egymással. Egyes kutatások szerint egyébként a gladiátorok várható élettartama nem sokkal volt rövidebb, mint bármelyik római polgáré. A küzdelmeknek akkor áldozott le, amikor az államvallássá lett kereszténység nevében egyre inkább követeleték a véres küzdelmek betiltátását, illetve amikor a 3. és 4. századra a Római Birodalom anyagilag sem engedhette már meg magának ezt a luxust.