A régészet és a zenetudomány a magyarok eredetéről

Finnugor eredetű nyelvünket vizsgáló nyelvtudósok mellett mindmáig gyakorlatilag csak a zenetudósok képesek a magyarság (zenei) gyökereire vonatkozó következtetéseket nagy bizonyossággal levonni. Ezek a kutatások pedig Kodály Zoltán és Vikár László óta csak részben erősítik a finnugor eredetet, s inkább bolgár-török, óbolgár, illetve csuvas származásra utalnak (ez utóbbi három népcsoport ugyanazt a leszármazási ágat jelenti, az óbolgárok ugyanis csuvas-török nyelvet beszéltek, vagy ahogyan az újabb turkológiai kutatások kimutatták, ahhoz hasonló, de nem biztos, hogy azonos nyelvjárást használtak). A zenei kutatások finn-ugor eredetű leágazásáról utóbb kiderült, hogy a hozzánk zeneileg legközelebb álló cseremiszek is csak részben használják azt a pentaton hagyományt, amely leginkább a csuvas zenei világra jellemző.

Nyelvészek is tudják, hogy a bolgár-törökök nagyon nagy hatást gyakoroltak a magyarokra. Körülbelül 200-ra tehető a Honfoglalás előtti korból származó, többnyire csuvasos jellegű jövevényszó a magyarban.

A régészet kevés helyen volt képes kimutatni a magyarság elődeinek és a török népcsoportoknak az együttélését, viszont rámutat arra, hogy nagyon sok iráni (azaz indoeurópai) hatás érhette a finnugor népeket.

A vaskorig a finnugorokhoz köthető régészeti kultúrák számát Fodor István archeológus 37-re teszi. Ezek közül kettő kapcsolható a bolgár-törökökhöz (csuvasokhoz) is, négy pedig a türkökhöz általában. Az indoeurópai, iráni, szarmata hatást viszont 17-19 régészeti kultúrában mutattak ki a finnugorokkal közösen. Különösen az úgynevezett Andronovói-kultúrát emelik ki a régészek, ahol az iráni hatás a legmélyebben és legáthatóbban érte a finnugoroknak azon ágát, az ugorokat, ahová a magyarok is tartoznak.

Nyelvileg ehhez a korhoz köthetők talán azoknak a szavainknak az átvétele, amelyek a szarvasmarha-tenyésztéshez kötődnek: tehén és fejni szavunk iráni eredetű, de lehet, hogy ide sorolható tej szavunk is.