Büntet a miskolci hulladék-kommandó

Hamarosan hulladék-kommandó kezdi meg működését Miskolcon az egyre inkább elszaporodó illegális hulladék-lerakás megelőzésére - közölte a kommandó felállítását kezdeményező Zöld Akció Egyesület hétfőn.
A közterületekre, erdőkbe, természetvédelmi területekre hordott szemét eltakarítása a borsodi megyeszékhelynek minden évben több tízmillió forintjába kerül – nyilatkozta Lenkey Péter, az egyesület programfelelőse. Hozzátette: „hiába szervezünk jószerivel folyamatosan takarítási akciókat, a szemét újratermelődik, úgy tűnik, a jó szó, a figyelemfelhívás, a természetért való aggódás sajnos kevés, más, több kell”.
A napokban több szervezet – köztük a rendőrség, a polgárőrség, az ökológiai intézet, a Bükki Nemzeti Park, a miskolci közterület felügyelet és a Zöld Akció Egyesület – egyetértett abban, hogy a szokásos hatósági munkán túl fontos lenne egy hulladék-kommandó létrehozása – mondta Lenkey Péter. „A kommandó felveszi majd a harcot a szemetelőkkel, munkája nagyban segíthetné a környezet tisztaságának megőrzését”.
Közölte: szándékaik szerint a közterület-felügyelőkből, a polgárőrökből, rendőrökből és a zöldekből álló, munkáját várhatóan már ezen a héten megkezdő kommandó „ha kell, nyomoz és szankcionál is. Akit szemetének elhagyásán kapnak, az 10 ezer forint helyszíni bírságra számíthat, de a büntetés lehet súlyosabb, szabálysértés esetén akár 100 ezer forint is”.
Ennek ellenére a kívánatos az lenne, ha tudatosulna az emberekben a környezet megóvásának fontossága, és az, hogy az elszórt kommunális hulladék a köztisztasági, közegészségügyi problémán túl az életminőségre is káros – mondta a Zöld Akció Egyesület képviselője.