Szabadalmaztatják a nejlont

A nejlon feltalálója, az amerikai vegyész-kutató, Wallace Hume Carothers eredeti tudományterülete tulajdonképpen igencsak messze állt a gyakorlati életben alkalmazható kutatásoktól. Olyan kémiai törvényszerűségek felfedezésével foglalkozott, melyek a kémiai alapkutatás részét képezték. Elsősorban a kis molekulák egyesülési folyamatait vizsgálta, azokat a törvényeket kereste, melyek alapján megállapítható lett volna, melyik molekula hajlandó és melyik nem műanyaggá történő egyesülésre.

Miközben kutatásait végezte, a véletlen és a szerencse folytán jött rá a később nagy karriert befutott nejlon előállításának technikájára, illetve annak pozitív tulajdonságaira. A nejlon feltalálása előtt ugyanis nem létezett műszál, az egyetlen forgalomban lévő és praktikus haszonnal is bíró műanyagtermék csak a műselyem volt. A nejlont 1937. február 16-án szabadalmaztatta az 1802 óta vegyipari területen mozgó, és mára a világ egyik legnagyobb vállalkozásává fejlődött DuPont cég.

A nejlonból készült műszál sokkal kedvezőbb tulajdonságainak köszönhetően igen gyorsan kiszorította a piacról a a műselymet: a nejlonból hosszú, erős és könnyen formálható szálat lehetett kihúzni, amely színezhető és mégis ellenálló volt. Az első tömegfogyasztásra szánt anyag, amely mind a mai napig igen népszerű a női nem körében: a harisnyanadrág.

1939-ben a New York-i világkiállításon mutatták be az első nejlonműszálból készült harisnyanadrágot, amit pillanatok alatt elkapkodtak a nők. Strapabíró, kényelmes és egyszerű – ez volt a második világháború előtt a műszálas harisnyának a titka. A második világháború ugyan közbeszólt, a nejlon hasznosítása is alárendelődött a háború diktátumainak: ejtőernyőt, védőruhát és védősapkákat gyártottak harisnyanadrág helyett a műszálból.

A szó eredetéről vitatkoznak, ám makacsul tartja magát mind a mai napig az az urbánus legenda, hogy a szó New York és London városának összevonásából eredne. A DuPont cég illetve a nejlon feltalálója azonban cáfolja ezeket a mítoszokat.