A hűtőgép szabadalmaztatása

1876. március 1-én Carl Linde német mérnök szabadalmaztatta a hűtőgépet, három évvel később pedig Wiesbadenben többedmagával megalapította a Linde-Eismaschinen részvénytársaságot, amely a mai nemzetközi konszern alapját képezte.
1842-ben született Carl Paul Gottfried von Linde, mérnök-feltaláló, a Linde részványtársaság egyik megalapítója. A zürichi műegyetemen kezdte meg tanulmányait, majd gyakornokként dolgozott a berlini lokomotívüzemben. 1866-tól a müncheni egyetemen töltött be professzori állást.
Linde nevéhez fűződik a mai modern hűtéstechnika alapjainak lefektetése. 1871-től foglalkozott a hűtés kérdésével. Az augsburgi gépgyárban kezdte el gyártatni az első hűtőgépét. Technikailag átkonstruált „második generációs” hűtőgépére 1876. március 1-én nyújtott be szabadalmi jogot.
1879. június 21-én Carl von Linde többedmagával megalapította a Linde-Eismaschinen részványtársaságot. Ezzel elindult a hűtéstechnika diadalmenete, de igazi áttörés csak 1883/1884 telén következett be. Addig sokaknak komoly fenntartása volt az új technológiával szemben.
1883-ban azonban a feljegyzések szerint annyira enyhe volt a téli időjárás, hogy a sörfőzők feladva addigi ellenállásukat, hűtőgépeket vásároltak. A német Spaten, a holland Heineken, a dán Carlsberg sörfőzdék mellett rengeteg tejgazdaság, hús- és édességüzem érdeklődött az új technika iránt. A Linde részvénytársaság virágzásnak indult.
Az első európai hűtőszekrényt 1929-ben fejlesztette ki a „Zschopauer Motorenwerken”. Ez a szerkezet a háztartásokban terjedt el az 1930-as években. 1937-ben Amerikában például már minden második háztartásban volt hűtőszekrény.