A világ egyik legrégebbi Dante-kódexét jelentetik meg Szegeden

A világ egyik legrégebbi Dante-kódexét kívánja közös, hasonmás kiadásban megjelentetni a szegedi és a veronai egyetem - közölte a szegedi Olasz Kulturális Központ vezetője.
“A reprezentatív, 94 miniatúrával, rajzokkal és iniciálékkal díszített kódex a költő halála után egy-két évtizeddel, az 1330-as vagy 1340-es években keletkezett” – mondta Pál József, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) olasz tanszékének vezetője.
A kötet az Isteni színjáték szinte teljes szövegét tartalmazza, néhol velencei dialektusban. Külön érdekesség, hogy a kódex néhány évtizeddel korábban készült, mint az az öt, Boccaccio felügyelte kötet, amely az Isteni Színjáték mai kiadásainak alapját képezi – közölte a professzor.
Szakértői vélemények szerint az egyetlen példányban fennmaradt kódex Nagy Lajos király tulajdonában volt, majd több Corvinával együtt a törökök Konstantinápolyba szállították, ahonnét 1877-ben került ismét Magyarországra. A könyv most a budapesti Egyetemi Könyvtár tulajdonában van – mondta Pál József.
A két egyetem szakemberei készítik elő a kódex fakszimile kiadását, amelyhez tanulmányok kapcsolódnak a kötet történetéről, Giotto korának festészetéről, nyelvészeti kérdésekről és Dante magyarországi hatásáról – ismertette terveket a kulturális központ vezetője.
A hasonmás kiadás várhatóan a jövő évben jelenik meg. A kódex kiadói jogait az SZTE Bölcsészettudományi Kara vásárolta meg, a kiadás költségeit a veronai egyetem fedezi egy helyi bankkonzorcium támogatásával – mondta a professzor. A két egyetem jogi karának együttműködésével öt évvel ezelőtt az Aranybulla hasonmás kiadása jelent meg.