Veszélyt jelent a világra, ha Kína nem csökkenti fakitermelését
Más országok trópusi faállományában keletkezhetnek komoly veszteségek, ha Kína nyersfafelhasználása az eddigi ütemben növekszik. Jelenleg az Egyesült Államok mögött a kettes számú fogyasztó Kína.
A Természetvédelmi Világalap (WWF) nemzetközi környezetvédelmi szervezet szerint hatékonyabb fafelhasználási technikák alkalmazására van szükség Kínában és eközben harcolni kell az illegális fakivágások ellen is, különben nem csak Indonézia és térsége őserdeit, de Oroszország faállományát is tönkre teszik.
Néhány éven belül Kína a világ első számú fafelhasználója lesz, már most évi 42 millió köbméternyit importál, de ez a mennyiség több mint megháromszorozódhat 2010-re. Kína nyugati részében az 1998-as nagy árvíz után betiltották a fakitermelést. Ezért a WWF szerint Kínának egy fenntartható erdőgazdálkodási politikával is kell jelentkeznie a gondok megoldása érdekében.