111 éve született Aba-Novák Vilmos
A festőként és grafikusként egyaránt ismert, de a műkereskedelemben még nem igazán elismert művész, Aba-Novák Vilmos 1894. március 15-én jött világra Budapesten, tehát születésének 111. évfordulóját ünnepelhetjük.
A Művészeti Lexikon szerint Aba-Novák a modern magyar festészet egyik legeredetibb tehetsége. Harsány színei és plakátszerű piktúrája egyrészt az expresszionizmusból fakadnak, vagyis a művész belső élményeit vetítik ki, másrészt az olasz novecento formanyelvére vezethetők vissza.
(Novecento: 1922-ben jött létre egy olasz művészeti egyesülés, amely az avantgarde festői irányzatokkal szemben a neoklasszicizmust tűzte ki célul. Tagjai számos egyházi művet készítettek, s az irányzat a fasizmus idején hivatalos propagandaművészetté vált.)
Aba-Novák kedvenc témája e harsányságnak megfelelően a cirkusz, a vásár, legfőbb ereje pedig a monumentális ihletésű komponálás.
(A monumentalitás a megszokottnál nagyobb, azonban néha csak tömegeivel és méreteivel ható művészeti irányzat, azonban Aba-Novák természetesen nem kizárólag a tömegszerűség hatására alapozta a festői kifejezésmódját.)
Az azonban bizonyos, hogy volt lehetősége a monumentalitás kihasználására: Aba-Novák állami és egyházi megrendeléseket szép számmal kapott a húszas-harmincas évek Magyarországán, így hivatalos és népszerű piktor vált belőle.
Ivók (Borozók)
Életpályája is egyenes vonalúnak tetszik: tanulmányait Olgyai Viktornál és 1912-1914 között a Képzőművészeti Főiskolán folytatta, miközben 1913-ban a szolnoki művésztelepen Fényes Adolf mellett dolgozott.
1921 és 1923 között az akkor már Romániához tartozó Nagybányán dolgozott. 1928 és 1930 között a Római Magyar Akadémia ösztöndíjasa volt. Ott tért át a temperafestészetre, amelyet a virtuozitásig fokozott.
Két legismertebb freskóját, az 1936-os Szegedi Hősök Kapuját és az 1938-as székesfehérvári Szt. István-mauzóleumot 1945 után egyszerűen lemeszelték. A városmajori templomban azonban végig megmaradtak falfestményei. Aba-Novák 1933-ban állami kis aranyérmet, az 1937-es párizsi világkiállításon Grand Prix-t, 1940-ben a Velencei Biennálén nagydíjat nyert. 1939-től a Képzőművészeti Főiskola tanára lett, ám ezt a posztot nem sokáig tölthette be: 1941. szeptember 29-én ugyanis elhunyt Budapesten.