‘Azt hittem, meghalok, mint egy hal az akváriumban’
A 27 éves francia Maud Fontenoy beírta nevét minden idők legnagyobb hajósainak panteonjába: ő ugyanis az első nő, aki egyedül evezte át a Csendes-óceánt.
Maud Fontenoy 73 nap alatt tette meg a 6899 kilométeres utat a perui Lima kikötőjétől a francia polinéziai Marquesas-szigetekhez tartozó Hiva Oa szigetig, ahol a bennszülöttek helyi szokás szerint hősnek kijáró ünnepi szertartással fogadták. Hiva Oa volt valaha Paul Gauguin festő otthona is.
Fontenoy a norvég Thor Heyerdahl és legénysége átkelésének útvonalát választotta, bár az utat valamivel északabbra tette meg. A legendás Kon-Tiki 1947-ben 101 nap alatt tette meg az utat. Fontenoy hasonló hosszúságúra tervezte útját, ám egy hónappal korábban sikerült célba érnie.
A fiatal francia nő az utat „az akarat próbájának” nevezte, annak bizonyságául, hogy „egy nő is rendelkezik azzal az elszántsággal és fizikai képességekkel, hogy teljesítsen egy ilyen mércét”. A perui Callao kikötőből nyugat felé indult az egyenlítői áramlatokkal, majd egy kicsit észak felé tartva érte el a Marquesas-szigeteket.
Maud hét és fél méter hosszú, Oceor névre hallgató hajójával vágott neki a Csendes-óceánnak. A vörös cédrusból épült hajó üvegszálas borítást kapott. A hajó közepén az ülés és az evezők helye állítható. A hajó mindkét végében kis kabin található: az első tároló helyiségként, a hátsó konyhaként és hálószobaként szolgál. Az útra porételeket és két víztisztítót – egy mechanikusat és egy napelemmel működőt − vitt magával.
Megérkezésekor úgy nyilatkozott, hogy rettentően fájnak az ujjai és a háta, mivel az utolsó napokban már igen keményen evezett. Elmondása szerint az expedíció legnehezebb pontja az volt, amikor hat nappal a célvonal előtt a nagy hullámokban felborult a hajója. „Az egész hajó megtelt vízzel. Azt hittem, úgy halok majd meg, mint egy hal az akváriumban.” Elektronikus eszközei, köztük műholdas telefonja is elázott, ám végül ezt sikerült kiszárítania, és nagy megkönnyebbülésére újra működésbe is tudta hozni.
Az út alatt a cápák miatt nem úszkált az óceánban. „Örülök, hogy elhagyhatom a nedves hajómat, és végre száraz ágyba fekhetek. Nem fognak hiányozni a porételek sem” − nyilatkozta szombati földet érésekor.
2003-ban Maud volt az első nő, aki egyedül átevezett az Atlanti-óceánon.