Az első kutatási eredmények szerint épülhet atomtemető Bodán
A nagyaktivitású radioaktív hulladékok elhelyezésére Bodán zajló földtani kutatásoknak eddig még nincs olyan eredménye, amely kizárná, hogy atomtemető létesüljön a térségben - közölte Farkas István, a Magyar Geológiai Szolgálat főigazgatója szerdán.
A Baranya megyei település közelében másfél éve megkezdett mérésekkel elsősorban azt vizsgálják, hogy alkalmas-e a terület a Paksi Atomerőmű kiégett fűtőelemeinek elhelyezésére szolgáló majdani föld alatti tároló megépítésére, mennyire veszélyeztetett földrengések szempontjából, továbbá a kőzet vízáteresztő képessége mekkora.
A főigazgató felhívta a figyelmet, hogy a kutatások még csak a kezdeti szakaszban tartanak, s több évtized szükséges a bodai helyszín alkalmasságának megállapításához.
Hegyháti József, a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Társaság (RHK Kht.) ügyvezetője elmondta, hogy az erőmű átmeneti tározójából kiégett fűtőanyagokat leghamarabb 2047-ben kell végleges tárolóba szállítani. „A kutatások jelenlegi ütemterve szerint 2012-re kiépül egy föld alatti mélységi kutatóbázis, és onnan folytatódnak a további vizsgálatok még 20 éven keresztül” – tette hozzá.
Az ügyvezető beszámolt arról, hogy a kht. tavaly 2, 5 milliárd forintot fordított a Központi Nukleáris Pénzügyi Alapból kutatásokra Bodán, az idén pedig egymilliárd forint jut erre a célra. A kutatásokat a Mecsekérc Rt. végzi.
Hegyháti József adatai szerint jelenlegi értéken számítva 17 milliárd forint szükséges a laboratórium kiépítéséhez és az addig elvégzett kutatásokhoz. A kutatások, a tároló megépítése, és a létesítmény 2105-ig tartó őrzése a számítások alapján jelenlegi értéken összesen 216, 5 milliárd forintot tesz ki.
Hegyháti József kitért arra, hogy a nagyaktivitású hulladékok tárolására alkalmas létesítményből a világon még egy sem kezdte meg működését, ám számos helyen zajlanak a nyugat-mecsekihez hasonló kutatások a több mint 10 ezer évig sugárzó hulladékok megőrzésére.