A párizsi világkiállítás megnyitása

1867. április 1-én III. Napóleon francia császár megnyitotta a párizsi világkiállítást. „A munka története” elnevezésű bemutatón, ahol 41 ország képviseltette magát sok technikai újdonságot mutattak be.
Az első világkiállításra 1851-ben Londonban került sor, amit Viktória királynő férje, Albert herceg kezdeményezésére a londoni Hyde Parkban rendeztek meg. Ennek a kiállításnak az volt a jelentősége, mintahogyan nevében is benne van, hogy egy épületen belül egy tető alá hozta a világ különböző tájáról érkezőket. E kiállítás legnagyobb látványossága az ún. „kristálypalota” megalkotása volt. Joseph Paxton építette fel a vasból és üvegből készült palotát.
1851 után szinte majdnem minden évben rendeztek világkiállítást, sőt voltak olyan évek, amikor egyszerre kettőt is, csak a helyszín változott.
1867. április 1-én III. Napóleon francia császár nyitotta meg a Párizsban immáron másodjára megrendezésre került világkiállítást. A kiállítás témája „A munka története” volt, ahol rengeteg technikai újdonságot – például a hidraulikus liftet – mutattak be.
41 ország képviseltette magát a párizsi Marsmezőn felállított kiállítópalotában, és 6, 8 millió látogató volt kiváncsi a bemutatóra. Ez volt az első olyan kiállítás, amikor a kiállítók már nem fértek el mindannyian egy épületben, így első alkalommal állítottak fel „országpavilonokat”. Párizsban ezt követően még többször is rendeztek világkiállítást, melyek közül az egyik leghíresebb az 1889-es. Erre a kiállításra állították fel ugyanis az Eiffel-tornyot , ami szerkezetét tekintve újdonságnak számított a maga korában.
A világkiállítások napjainkban is nagy népszerűségnek örvendenek. Az idén Japánban, 2008-ban Spanyolországban, 2010-ben pedig Kínában rendezik majd meg.