Kálvin városa nem ereszti félárbocra a zászlókat a pápa temetésére

Genf, a kálvinizmus bölcsője pénteken újra elhatárolódik a Vatikántól és nem ereszti félárbocra a zászlókat II. János Pál temetése idején.
A város, ahol Kálvin János a 16. században meghirdette tanait, a protestantizmus szigorú változatát, nem tesz kivételt a helyi szabály alól, amely szerint a zászlók leeresztésével kizárólag svájci állampolgár emléke előtt tisztelegnek, és soha nem engedik félárbocra külföldi méltóságok halála esetén. Az egész kantonra vonatkozó döntést a helyi kormány ismertette szerdai ülése után.
A szomszédos Vaud kanton ugyancsak megtagadta, hogy eleget tegyen a szövetségi kormány felhívásának, indoklást azonban nem tettek közzé. A hagyományosan szintén protestáns Zürich kanton ugyanakkor megadja a Bern által megkívánt tiszteletet a gyászszertartás alatt.
A francia szabadkőműves páholyok szerdán kifogásolták az ellentmondást az egyházat az államtól elválasztó 1905-es törvényről való megemlékezés visszafogottsága és a magas állami vezetőknek II. János Pál pápa temetésén való részvétele között.
A páholyok közös közleményükben hangsúlyozták, hogy a pápa egyházi és állami méltóságának egybeolvadása lehetőséget ad a köztársaság előtti idők hagyományainak felújítására. A lehető legnagyobb éberségre szólítanak fel „egy olyan pillanatban, amikor nem fordulhat elő, hogy a plurális társadalom, amelynek építéséhez hozzájárulunk, a felekezetekre töredezés okozta megosztottságon alapuljon”.