Az antant megalakulása

1904. április 8-án Londonban Nagy-Britannia és Franciaország megkötötte egymással az „entente cordiale“-t, azaz a „szívélyes megegyezés“-t. 1907-ben Oroszország is csatlakozott a szövetséghez.
A 19. század második felében az európai nagyhatalmak komoly versenyt futottak egymással a gyarmati terjeszkedés terén. Anglia és Franciaország egyaránt érdekszférájának tekintette Afrikát, így a fashodai válság során kis híja volt annak, hogy nem konfrontálodtak fegyveresen.
A két országnak az 1904. április 8-án, Londonban megkötött „entente cordiale“-ban sikerült kiegyeznie. Ezzel a „szívélyes megegyezéssel“ elismerték egymás gyarmati érdekeltségeit. Franciaország elismerte Egyiptomban az angol jelenlétet, míg az angolok ígéretet tettek arra, hogy nem avatkoznak bele a franciák marokkói politikájába. Továbbá döntöttek Sziám, Új-Foundland és Madagaszkár kérdésében is.
1907-ben az antant újabb taggal bővült: csatlakozott hozzájuk Oroszország. A franciák és az oroszok jó viszonyban álltak egymással. Szoros gazdasági kapcsolat volt köztük, és azt sem szabad elfelejteni, hogy a francia kormány komoly hitelekkel támogatta a transzszibériai vasút megépítését.
Habár az antant-megállapodást maga Oroszország nem írta alá, az 1907-es szentpétervári szerződésbe foglalt bővítéssel az amúgy feszült angol-orosz viszony is oldódott. Rendezték egymással az olyan kínos kérdéseket, mint Perzsia és Afganisztán helyzete.
A huszadik század elejének feszült nagyhatalmi politikájában ezzel végleg körvonalazódott, hogy mely országok kivel szövetkeznek. Nyilvánvalóvá vált, hogy a megnövekedett befolyással bíró Németországgal szemben olyan államok állnak, mint a revanst követelő Franciaország, a háttérbe szorult Oroszország és az egyensúlypolitikát megtartani kívánó Anglia.