Modern barbárok a római falakon

A fejlett országok közül eddig egyedül Németország „büszkélkedhetett” azzal a címmel, hogy világörökségének egy részét komolyan veszélyeztetettnek nyilvánították. A kölni dóm állapotának romlása mellett azonban egyre többször figyelmeztettek szakemberek egy másik „gócpontra”: az angol-skót határ mentén húzódó római kori falra. Úgy tűnik, hogy Hadrianus-fala most szintén rákerülhet a kiemelten veszélyeztetett világörökségi darabok listájára.

Elszigetelődés és nemtörődömség

A szigetország kétségkívül elszigetelődési politikájáról ismert: az angol jog különlegessége például éppen abban áll, hogy nem engedte érvényesülni a kontinensről érkező római jogelveket. A rómaiak persze így is otthagyták kéznyomukat Angliában: az egyik legismertebb ilyen nyom az 120 kilométeres fal, melyet még Hadrianus császár építtetett a szigetország barbár törzseinek megfékezésére, és amelyet 1987-ben a világörökség részének nyilvánított az UNESCO.

Senki sem gondolta volna azonban, hogy az elszigetelődés a nemtörődömség és a kulturális értékek semmibevételével lesz egyszer azonosítható. Márpedig úgy tűnik, hogy az angolok nemcsak a római jogelveket nem becsülték sokra, hanem a rómaiak által rájuk hagyott egyéb értékeket sem. Hadrianus falát ugyan többé-kevésbé rekonstruálták, ám másfél évvel ezelőtti megnyitása óta kb. négyszázezer turista járt a falakon. A nehéz bakancsok és a turistabotok okozta terhelést nem bírja a fal, ami pedig az állagmegőrzést illeti, nos az illetékesek tevékenysége finoman szólva is hagy kívánni valót maga után.

Nyakkendős vandálok

Amikor a kilencvenes évek közepén elkészült a rekonstrukciós terv és nekiláttak a Kr.u. 120 körül épült fal részleges helyreállításának, akkor a szakemberek azzal számoltak, hogy évente kb. 20.000 turista fogja végigjárni a falat – egyszerre élvezve a gyönyörű tájat és az ókori emlék nyújtotta kulturális élményt. Csakhogy a fal 2003. novemberi megnyitása óta valóságos turista-boom-ot élhetett át: volt olyan nap, hogy 800 holland bankár sétált Hadrianus falának egy darabján. Az utóbbi időben egyenesen sikké vált, ha valaki elmondta, hogy a római kori falon túrázott a hétvégén.

Az angol idegenforgalmi hivatal szakemberei örvendeznek, az örökségvédelmi szakemberek viszont tétlenül nézik, amint a turisták hada szinte pillanatok alatt tönkre teszi azt, amit sem a vandálok, sem kétezer év megpróbáltatásai nem tudtak tönkre tenni. Vita is csak azután alakult ki, hogy az UNESCO most a veszélyeztetett világörökségek közé kívánja beemelni a falat. Egy olyan ország számára azonban, mely civilizációs küldetéstudata és hagyományainak szigorú őrzése miatt mindig is büszke volt múltjára, kifejezetten szégyen lenne, ha kulturális örökségének egy részét veszélyeztetettnek nyilvánítanák.

A sznobizmus mindent legyőz

Tudatában vannak ennek az UNESCO szakemberei is. Peter Flower, aki az ENSZ kulturális tagozatának tanácsadójaként is dolgozik, fel is vetette: ugyancsak kényes dolog egy ország belügyének mutatkozó dologba beavatkozni, ám jelen esetben a világ egy örökségének darabjáról van szó, ráadásul egy olyan ország esetében, mely megengedhetné magának, hogy vigyázzon értékeire.

A megoldás is kézenfekvő lenne, bár ellenőrizni már kétségkívül nehezebbnek tűnik: a turistautat egyszerűen át kellene helyezni a falról a fal mellé. Persze a sznobizmus lehet, hogy visszaterelné a világ minden tájáról érkezőket a falra, ám az angol hatóságok tétlensége jelen esetben rosszabb a nyakkendős turistákat szervező utazási irodák aktivitásánál. A fal állagának fenntartására mindezek ellenére semmilyen összeget nem különítettek el.

A fal építése

A falat Hadrianus császár a szigetországban tett látogatása után, Kr.u. 122-ben kezdte el építtetni, és tíz év múlva már állt is a jó 120 kilométer hosszú mű. A legtöbb helyen 2, 5 méter széles és 5-6 méter magas fal javarészt kőből épült, ám ahol messziről kellett volna az alapanyagot szállítani, ott agyaggal pótolták a hiányosságokat. A fal mentén végig őrhelyeket és bástyákat építettek ki, egyes becslések szerint pedig volt olyan időszak, amikor tízezer legionárius őrizte a Római Birodalom legészakibb határát.

A birodalom hanyatlásával természetesen a fal védelmi funkciói is elvesztek, a következő időkben, majd a 19. században egyre inkább a fal alapanyagát fokozatosan kezdték elhordani, és a környéken épülő épületekbe beépíteni. Ezt a folyamatot volt hivatott megállítani, hogy az UNESCO 1987-ben felvette a világörökség listájára Hadrianus falát.