Parkoló lesz Franciaország legősibb épületének helyén?

Április 15-én készül el az a szakvélemény, amelyet a francia állami hatóságok tartanak szükségesnek ahhoz, hogy felfüggesszenek egy építkezést Marseille-ben, a régi kikötő (Vieux-Port) környékén. Ha sikerülne megakadályozni a beruházás befejezését, vagy legalább egy időre szüneteltetni a kivitelezést, akkor a régészek folytathatnák munkájukat, és az eddig még fel nem tárt, mintegy háromméteres réteget is átvizsgálhatnák a helyszínen. Erre azért is nagy szükség lenne – írja a Le Monde párizsi napilap –, mert idén január óta tartó munkálataik során óriási jelentőségű emlékeket találtak a területen az archeológusok.

A legrégebbi épület

Marseille város kulturális örökségvédelemmel foglalkozó munkatársa, a régészként az ásatásokon részt vevő Lucien-François Gantès úgy véli máris, hogy talán Franciaország legősibb monumentális épületének nyomait találták meg itt. Marseille-en belül pedig szinte biztos, hogy ezek a legrégebbi épületmaradványok.

Gantès együtt dolgozik a helyszínen, a régi kikötő közelében Philippe Mellinanddal, aki az Institut national de recherche archéologique préventive (Inrap, a francia Előzetes Régészeti Kutatások Intézete) archeológusa. A két régész nem titkolta az újságírók előtt lelkesedését: valószínűleg a Kr.e. VI. század közepén emelt monumentális épületről van szó, amelyet most kiástak a parkoló helyén. Mellinand szerint az épület nem sokkal azután jöhetett létre, hogy itt kereskedelmi telepet hoztak létre a görög gyarmatosítók. A görögök, pontosabban a phókisziak (vagy másképpen: phókaiaiak) Kr.e. 600 körül jelentek meg itt, s alapították meg Massalia városát. (Marseille ma is ennek az elnevezésnek a módosított alakját viseli nevében.)

„Puha” gyarmatosítás

Mielőtt bárki is rosszra gondolna, az ókori görög gyarmatosítás egyáltalán nem hasonlítható az újkori spanyol, angol vagy francia gyarmatosításhoz: szó sem volt ekkor még öldöklésről, a „bennszülöttek” leigázásáról. A görögök csak kereskedelmi telepeket (az ilyen telepek görög neve: emporion) hoztak létre, amelyek együttműködtek a helyben talált népekkel. Ezek a népek sokszor a szárazföldön éltek, elzárva a tengeren elérhető célpontoktól, így áruikat a görögök cserekereskedelme révén szállíttathatták el messzi tájakra. Így volt ez a Fekete-tenger partjától a Földközi-tenger legkülönbözőbb pontjaiig.

Ezt a „békés egymás mellett élést” igazolják a legendák és a mostani ásatások is Marseille-ben, illetve az ókori Massaliában. A hagyomány szerint ugyanis Massalia a phókiszi Protis és a bennszülött Gyptis egyesüléséből jött létre. A történet szerint a gallok és a görögök harmonikusan éltek együtt. A régészeti leletek is ezt mutatják, vagyis Marseille elődtelepülése inkább a népek olvasztótégelye volt, mintsem valamiféle csatatér a két különböző, vaskorszakbeli etnikai csoport között.

A mai Ukrajna, Dél-Oroszország, Románia, Bulgária, Törökország, Görögország, Grúzia, Olaszország, Spanyolország, Líbia, Egyiptom, Szíria, Franciaország területén mind-mind találhatók ilyen egykori görög telepek. A leghíresebb hajdani görög gyarmatvárosok Massilia mellett: Meszembria (ma: Neszebár, Bulgária), Bizánc (Büzantion, ma: Isztambul, Törökország), Neapolis (ma: Nápoly, Olaszország) és Siracusa Szicíliában (most ez is Olaszországhoz tartozik). Későbbi alapítás volt Alexandria városa Egyiptomban, amelyet Nagy Sándor hozott létre, és nevezett el saját magáról. A görög gyarmatosítás végéig, a VI. századig Egyiptomban egy telepet azonban biztosan létrehoztak a hellének: Naukratist.

Az első város Franciaország területén

A ión törzsekhez tartozó, tehát például az athéniakkal közelebbi rokonságban álló phókisziak Kisázsia partjairól, a mai Törökország – az ókorban görögök lakta – területéről érkeztek a jelenleg Marseille-nek hívott város területére. Massalia alapításával a görögök hozták létre az első igazi várost a mai Franciaország területén, amelyet akkoriban a gallok, tehát egy kelta népcsoport tagjai laktak.

A görög telepesek első építményei a mostani és a régebbi ásatások nyomán úgy tűnik, hogy téglalap alakú épületekből (is) álltak. A most felfedezett létesítmény akár egy szentély is lehetett, a méretei ugyanis tekintélyesek: 17 méter hosszú az oldala. Van, aki szerint templomról van szó, mások egy erődítménynek is gondolhatnák. Philippe Mellinand azonban a már említett szentély mellett foglal állást.

Elit hely

A tudósok feltételezik, hogy nem egy „közintézményt” fogadott be a ház, hanem inkább a helyi elit, a kereskedők vezető rétege töltötte itt idejét. Itt tarthatták a védőistenek, Aphrodité, Héraklész és a Dioszkuroszok ünnepeit, mielőtt visszavonultak a kisebb helyiségekbe, az ünnepi lakomákra.

Lucien-François Gantès azért feltételezi, hogy az elit számára fenntartott épület volt a most felfedezett létesítmény, mert ebben a házban „egyiptomi kéket” használtak díszítőelemként, ami a kor luxuscikke volt, és amelyet a Nílus-delta görög telepein is megtalálhatunk, tehát Egyiptomban is előfordul.

Ugyancsak a vezető rétegeknek épített létesítmény teóriáját igazolhatja az is, hogy a ház homlokzati falait viszonylag szép kövekből rakták össze. Jóllehet az akkori kikötő rendkívül kicsi volt, mindössze húsz méter körüli lehetett a hossza, mégsem egy „halászkunyhót” húztak fel ide a phókisziak.

Minőségi kerámiák

Végül az is a tulajdonosok gazdagságáról tanúskodik, hogy az itt talált kerámiák is magas színvonalat, jó minőséget képviselnek. Így például a legfinomabb korinthoszi kerámiák cserepeire bukkantak itt a francia régészek. Méghozzá olyan finom agyagedényekre, amelyek vastagsága inkább már a tojáshéjat idézi. Athéni árukat is találtak az archeológusok a leletek között, s a híres Amasis, az Egyiptomban ismertté vált fazekasmester munkáira is rábukkantak, minthogy stilizált madárábrázolásai (a madarak kisebb bokrokon ülnek) egyértelműen rá utalnak. Amasis művei egyébként gyorsan elterjedtek a görögök lakta vidékeken.

A régészek az egyik cseréptöredéken egy falloszábrázolásra is rábukkantak, ami az ókori görögök esetében nem is olyan meglepő. Az ásatások szerint a massaliaiak az áruk 25-30 százalékát importálták, vagyis a helyi mestereknek sem kellett szégyenkezniük, a kereslet nagy részét ők maguk elégítették ki.