Mihály, Győző2021. május 08., szombat
Kultúra

Melyik Magyarország kedvenc regénye? Szavazzon Ön is!

2005.04.21.Admin
National Geographic Magyarország

A nagy könyv olvasásnépszerűsítő program megelőzte a mintául szolgáló brit kezdeményezést, a The Big Readet az első fordulóban leadott szavazatok számát tekintve - számolt be Harsányi László, a Nemzeti Kulturális Alapprogram (NKA) elnöke. Keddig 190 ezren adták le voksukat, sokan két regényre, ami jóval meghaladja a szigetország 170 ezer szavazatos adatát.

A nagy könyv mozgalom hét-nyolc programmal jelentkezik a csütörtökön nyíló XII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, amelynek hagyományosan a Budapesti Kongresszusi Központ ad otthont. A nagy könyv játék első szakaszának lezárulásával a fesztivál keretében hirdetik ki a top100-as listákat, vagyis a száz-száz legkedveltebb külföldi és magyar regényt.

A levelezőlapos szavazás április 15-én fejeződött be, péntekig már csak interneten lehet szavazni. Aznap 21 órakor a Magyar Televízió műsorában közzéteszik az addig beérkező szavazatok szerinti élmezőnyt, hetvenöt világirodalmi és hetvenöt magyar alkotás listáját; közülük ötven-ötven jut tovább a top100-as csoportba.

A sorrenden az utolsó napi telefonos szavazások is módosíthatnak, szombaton, a top100-as listáról beszámoló élő műsor napján sms-ben lehet még voksolni.

Harsányi László azt is elmondta, hogy kortárs irodalmi felolvasóláncot szerveznek a fesztiválon vasárnap; a rendezvény célja az alapprogram által támogatott irodalmi produkciók bemutatása. Hat író olvas fel egy-egy részletet könyvéből, majd egy másik műfajt képviselő művész beszél arról, miért élmény számára az adott mű. A műsorban nyilvánosságra hozzák annak a húsz-harminc magyar írónak a nevét is, akik a kilenc hónapig tartó A nagy könyv játék első fordulójában a legtöbb szavazatot kapták.

Az olvasásra serkentő mozgalomban június 11-én derül ki a 12 kedvenc könyv címe és a műsorfolyam befejező adásában, december 17-én dől el, melyik regény nyeri el a Magyarország kedvenc regénye 2005-ben címet.

Kapcsolódó weboldal:

  • A nagy könyv >>

  • Hozzászólások

    Külföldiek is szolgáltak VIII. Henrik legendás hajóján

    Külföldiek is szolgáltak VIII. Henrik legendás hajóján

    A Mary Rose korának egyik legnagyobb és legveszélyesebb hadihajója volt.

    A Földtani Intézet kék tetős palotája

    A Földtani Intézet kék tetős palotája

    A mai napon van évfordulója annak, hogy 1900. május 7-én átadták a Stefánia út egyik ékességét, a Magyar Királyi Földtani Intézetet.

    Viking előkelő elveszett csontjaira bukkantak

    Viking előkelő elveszett csontjaira bukkantak

    A maradványokat 1868-ban tárták fel, de a 20. században nyomuk veszett.

    Vandálok rongáltak meg egy őslakos sziklarajzot

    Vandálok rongáltak meg egy őslakos sziklarajzot

    Utah államban áll a Birthing Rock nevet viselő szikla, amelyen számos őslakos sziklarajz, véset található.

    Új helyre telepítenek át egy középkori templomot

    Új helyre telepítenek át egy középkori templomot

    Az angliai HS2 vasúti vonal építését megelőző feltárások keretében telepítenek át egy már lerombolt középkori templomot, és a hozzá tartozó temetőt is feltárják.

    National Geographic 2021. áprilisi címlap

    Előfizetés

    A nyomtatott magazinra,
    12 hónapra

    10 560 Ft

    Korábbi számok

    National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlap

    Hírlevél feliratkozás

    Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

    Kövess minket