A Művészetek Palotájában megnyílt a XXIII. magyar sajtófotó kiállítás

Csaknem ezer fotó tekinthető meg a XXIII. magyar sajtófotó kiállításon, amely csütörtökön nyílt meg a Művészetek Palotájában.
A “Hogy a képek híresek, a hírek képesek legyenek” című tárlat és az ahhoz kapcsolódó három fotókiállítás ingyenesen tekinthető meg. A magyar fotóriporterek munkáit felvonultató, május 15-ig látható tárlat mellett az MTI 2003-ban elhunyt fotóriportere, Pálfai Gábor alkotásaiból nyílt emlékkiállítás. Ezentúl “A meglesett pillanat címmel” a National Geographic mutat be válogatást a magazinban megjelent képekből, továbbá a Raiffeisen Bank támogatásával Párbeszéd 2004 címmel nyílt még kiállítás.
“Végignézve ezt a tárlatot, úgy gondolom, ezekben a képekben a korábban hamvadni látszó láng újra fellobban” – mondta Ragályi Elemér operatőr-rendező a kiállítás megnyitóján. Mint hozzátette, a képek “rátermettséget és tisztességet” sugároznak. “Bízunk benne, hogy a Művészetek Palotája méltó helye lesz egy ilyen múltra visszatekintő kiállításnak” – mondta Koncz Ernő, az intézmény kommunikációs igazgatója.
Idén a sajtófotó pályázat mindkét nagydíját Dezső Tamás szabadúszó fotóriporter nyerte. A MÚOSZ elismerését Az Ügető végnapjai, az André Kertész-nagydíjat Józsefváros című munkájáért kapta a Féner Tamás vezette zsűritől.