Oppenheimer, az atombomba atyja

1904. április 22-én született Julius Robert Oppenheimer amerikai fizikus, akit az atombomba atyjának is szokás nevezni. Oppenheimer az atombomba kifejlesztésével foglalkozó, Manhattan-terv fedőnevű, titkos program tudományos vezetője volt.
1904. április 22-én született Julius Robert Oppenheimer amerikai fizikus, akit az atombomba atyjának is szokás nevezni. A Harvard Egyetemen tanult fizikát, majd tanulmányainak befejezése után a Kaliforniai Egyetemen és a pasadenai Kaliforniai Műegyetemen tanított.
1942-ben az atombomba kifejlesztésével foglalkozó, Manhattan-terv elnevezésű, titkos program tudományos vezetője lett. Részben Oppenheimer javaslatára az új-mexikói Los Alamosban felépítettek egy kutatóbázist, ahol a világ legjelentősebb fizikusai, kémikusai dolgoztak együtt egy atomfegyver létrehozásán. Az Oppenheimer által irányított csapat munkáját 1945 júliusában „fényes” siker koronázta. Ekkor került sor az első kísérleti robbantásra Új-Mexikóban. Az atomfegyver működött és Amerika volt – legalábbis egy ideig – az egyetlen hatalom, amely rendelkezett a csodafegyverrel.
Néhány éven belül azonban a helyzet megváltozott: miután 1949-ben ismertté vált, hogy a szovjetek is rendelkeznek atombombával, Amerikában hisztérikus helyzet alakult ki. Mindenkit foglalkoztatatta a kérdés: a szovjetek maguktól jöttek rá a bombakészítés titkára vagy esetleg valaki súgott nekik a Los Alamos-i kutatócsoport tagjai közül?
1954-ben Oppenheimert kémkedéssel vádolták meg. A tudós helyzetét súlyosbította, hogy az 1930-as években szerelmi viszonyt folytatott egy kommunista párttagságú lánnyal, illetve hogy éveken át anyagilag támogatta a baloldali ügyek finanszírozását. Az ellene felmerülő gyanút pedig csak erősítette, hogy a fizikus határozottan ellenezte a hidrogénbomba elkészítését.
Az Atomenergia Bizottság megkezdte az ügy kivizsgálását, mely során mintegy 40 tanút, köztük nemzetközileg elismert tudósokat hallgatott ki. A vizsgálat ugyan tisztázta Oppenheimert, semmi bizonyítékot nem találtak a kémkedés vádjára, a fizikus mégis a további kutatások mellőzött figurája lett.
Oppenheimernek 1963-ig kellett várnia a rehabilitálására, ekkor kapott erkölcsi jóvátételt. Kennedy elnök bejelentette, hogy Oppenheimernek ítélték oda a Fermi-díjat, az Atomenergia Bizottság legmagasabb elsimerését. A kitüntetést, a Kennedy ellen elkövetett merénylet miatt, Johnson elnöktől vehette át.