A csernobili atomerőmű katasztrófája

1986. április 26-án éjszaka 1 óra 23 perckor a csernobili Lenin atomerőmű négyes blokkjában robbanás történt. Az éjszakai műszakban ott dolgozó 256 munkásnak esélye sem volt a menekülésre, az életben maradásra. A tragédia következtében a radioaktivitás óriási mértékben megnövekedett, azonban a környező vidéken lakók mit sem tudta a szörnyű veszélyről. 48 óra elteltével a szovjet vezetés csak annyit közölt, hogy baleset történt, melynek áldozatai is vannak. A katasztrófa tényét továbbra sem ismerték el, és a helyzet súlyosságát is tagadták.

A katasztrófa után az egész Szovjetunió területéről mintegy 800 ezer „önkéntes” katonát és civilt jelöltek ki a helyreállítási munkák megkezdésére, a romeltakarításra. A súlyosan fertőzött területre egyszerű munkaruhában mentek be az emberek, és semmilyen védőfelszereléssel nem rendelkeztek. Így nem csoda, hogy nagyon rövid időn belül rengeteg embernél komoly, legtöbbször halálos kimenetelű betegségek jelentkeztek.

A sugárzásveszély azonban nemcsak a „romeltakarítókat” érintette és nem is csak a környéken élőket. Ukrajna más területein, Belorussziában és Oroszországban is szedte áldozatait az 1986 áprilisában bekövetkezett tragédia. Azt, hogy egészségügyi szempontból ténylegesen mennyi embert érintett és érint ma is a 19 évvel ezelőtt történt csernobili robbanás, nagyon nehéz megmondani. Tény azonban, hogy Ukrajnában és a könyező országokban nagymértékben megugrott a sugárzás okozta megbetegedések aránya.

Az elmúlt évek égetően fontos kérdésévé vált, hogy hogyan oldják meg a reaktor szarkofágjának biztonságát. 1988-ban még egy szovjet tudóscsoport hívta fel a figyelmet arra, hogy a betonkoporsó 20, legfeljebb 30 évig biztonságos. A nemzetközi atomenergia bizottság néhány évvel később megerősítette, hogy a szarkofág a magas hőmérséklet és a belső sugárzás miatt nem elég ellenálló. A probléma teljes megoldása a mai napig megoldásra vár, noha a tudósok által jelzett két évtized lassan a vége felé közeledik.