Thaiföld esőcsináló királya

Napi három-négy felszállás ötezer méter magasba – erre képes a thaiföldi légierő különleges alakulata. A „Felhőlovagok” névre elkeresztelt egység nem speciális repülőgépeiről, legmodernebb technológiájáról vagy fegyvereiről híres: két kisebb Cessna típusú, egy közepes és egy nagyméretű repülőgép teszi ki az alakulatot. Egy-egy gép hat fős személyzettel működik, így még azt sem lehet mondani, hogy a „Felhőlovagok” humánerőforrás igénye túlságosan leterhelné a hatvanmilliós országot. A környező országok valami más miatt érdeklődnek az utóbbi időben oly hevesen a Thaiföldön már bevált egység iránt.

Sok eső – egyenetlen eloszlásban

A délkelet-ázsiai ország ugyanis, akárcsak szomszédjai, bizonyos időszakokban komoly csapadékhiánnyal küszködik. Nem az évi csapadékmennyiség összességével van gond a régióban, hanem annak eloszlásával. Évente 1200, egyes helyeken pedig akár 4000 mm csapadék is hullik az rizsföldekben gazdag országok területére, ám ennek eloszlása meglehetősen egyenetlen: január és május között általában egyáltalán nem esik eső, hogy aztán a május elején kezdődő szezonban özönvízszerűen zúduljon az országokra.

Tikkasztó szárazság és hatalmas esőzések váltják egymást, az utóbbi években azonban a száraz időszak mind jobban kitolódott. A kiszáradt folyók és az alacsony vízállású duzzasztók ráadásul az ország elektromos áram termelésének sem tesznek jót: az erőművek leállnak ilyenkor, amely gyakori energiaellátási gondokat okoz. A szárazság több mint 2, 5 millió hektárnyi területet érint, a thai kormány számításai szerint mintegy 191 millió dollár kárt okozva a világ egyik legnagyobb rizstermelő országának. Az ország lakosainak egytizede a száraz időszakban csak komoly erőfeszítések révén jut vízhez, és a 76 provinciából 60-ban kellett készültséget elrendelni.

Nem sámán, hanem tanult tudós

Mindezeknek már régóta tudatában van Thaiföld királya, aki talán azért is oly népszerű országában, mert Thaiföld egyik legnagyobb kihívásával veszi fel a harcot: Bhumibol Adulyadej immáron több évtizede tanulmányozza az esőcsinálás modern lehetőségeit, sőt ő maga is kifejlesztett új, és a thaiföldi illetékesek szerint bevált technológiákat. A 77 éves király nem imákat mond vagy éppen rituális szertartást mutat be, hogy az istenek kegyeit keresse az eső dolgában, hanem egyetemeken és különböző tanfolyamokon megszerzett tudását kamatoztatja.

Egyik különleges módszerét már 1971-ben szabadalmaztatta – ezt éppen a közeljövőben ismerik el az Egyesült Államokban és Európában is. Az eljárás lényege, hogy ötezer méter magasan úszó kisebb felhőket repülőgépről szétszórt ezüst-jodid hozzáadásával felduzzasztanak, majd pedig szárazjég révén benedvesítenek. Mire a szárazjégből kialakuló csapadék a földre ér, a jég elolvad és eső keletkezik. Az eljárás nem veszélytelen, hiszen a repülőgépeknek gyakran kifejezetten üldözniük kell a gyorsan átvonuló felhőket, ráadásul a felhő kellős közepébe kell berepülniük, amelyet egyetlen pilóta sem nevezne kedvenc manőverének.

25 millió dollár esőfakasztásra

A thai király egy különleges bázist is létrehozott Bagkok-tól kb. 200 kilométerre, amely az esőcsinálás központjává vált a régióban. A környező országok kormányai komoly érdeklődést mutatnak Bhumibol Adulyadej találmánya iránt, hiszen Kambodzsa, Laosz, Malajzia és Indonézia is hasonló problémákkal küszködik.

Thaiföldön egyébként március közepe és április közepe között mintegy 1100 felszállást hajtottak végre. A repülők és a szárazság sújtotta vidékek 80 százalékában eredménnyel jártak: több-kevesebb eső esett a beavatkozásnak köszönhetően. Volt olyan hely, ahol még le sem szálltak a gépek és máris kisebb zápor érte a szomjas földeket, így a thai illetékesek szerint mindenféleképpen megtérül az esőfakasztásra fordított 25 millió dollár.

Ausztrália leállította esőprogramját

Sokan persze kétségbe vonják az eljárás hatékonyságát, mivel valójában igen nehéz megállapítani, hogy az eső valóban azért esett, mert emberi erők közbeavatkoztak, avagy beavatkozás nélkül is ugyanannyi eső esett volna. Az esőfakasztás kezdetei még a 40-es évek elejére nyúlnak vissza, amikor is a világ legszárazabb kontinensén, Ausztráliában kezdték törni a fejüket a mesterséges eső előállításán. Az eredmények azonban nem voltak egyértelműek, így a nyolcvanas évek közepén le is állították a programot.

Ráadásul esőt fakasztani csakis ott lehet, ahol már eleve léteznek kisebb felhők, ami azt jelenti, hogy extrém szárazság időszakában gyakorlatilag lehetetlen mesterséges csapadékot gyártani. A levegő páratartalmának el kell érnie a 60 százalékot, alacsonyabb érték esetén szintén lehetetlen vizet fakasztani a felhőkből.

Kína mindezek ellenére 1995 és 2003 között 266 millió dollárt költött esőfakasztásra, mivel Peking környéke immáron állandóan szenved a szárazságtól. Délkelet-Ázsia többi országa is bevetett már modern eszközöket a csapadékmennyiség növelésére, ám hatékonyságuk – legalább is a helyi illetékesek szerint – elmaradt a thaifölditől.