Hutu lázadás az afrikai Burundiban

Vannak olyan afrikai országok, ahol az etnikai sokszínűség komoly problémákat okozott, illetve okoz mind a mai napig. Itt nem is kell a gyarmatosítók és az őslakosok közötti konfliktusokra gondolni, hanem elég, ha az afrikai törzsi háborúkat vesszük számba. Tökéletes példa – sajnos – erre a mai Ruanda és Burundi területén élő tuszik és hutuk konfliktusa, akik ősellenségei egymásnak.

Ez a két terület a két világháború között belga mandátumterület volt, majd a második világháború után ENSZ-gyámság alá került. 1962-ben született meg a két önálló állam: Ruanda és Burundi. Ezt követően azonban mindkét országban állandósultak az etnikai ellentéteken alapuló véres összetűzések. 1963-ban először Ruandában lázadtak fel a hutuk a tuszik ellen – a harcok folyamán több ezer tuszit lemészároltak.

Burundiban a tuszik voltak hatalmon, és amíg a burundi királyság fennállt, addig viszonylagos nyugalom volt a két törzs között. 1966-ban azonban Michel Micombero vette magához a hatalmat és kikiáltotta a köztársaságot. Ezután a tuszik és a hutuk közötti kényes politikai egyensúly felborult.

Az elkeseredett hutuk 1972. április 29-én fellázadtak a Micombero vezette tuszi irányítás ellen. A hutu felkelést azonban a hatalom keményen leverte: a Burundiban élő mintegy 3 millió hutuból mintegy 100 ezren vesztették életüket, és legalább 150 ezren menekültek más országba.

A hutu-tuszi ellentét azonban a későbbi években sem oldódott meg. Ruandában 1994-ben voltak a legszörnyűbb vérengzések, amikor a hutu szélsőségesek 800 ezer fegyvertelen tuszit mészároltak le. Sajnálatos módon Burundiban sincs béke: becslések szerint 1993 és 1999 között mintegy 250 ezren haltak meg a polgárháborúban.