Moszkvában felhőket oszlattak az ünnepre
Moszkva környékén vasárnap már oszlatták az esőfelhőket, hogy nehogy a rossz idő elmossa a Győzelem Napján hétfőn, a második világháború végének 60. évfordulóján számos külföldi politikus jelenlétében tartandó ünnepségeket.
Mint a moszkvai meteorológiai intézet illetékese elmondta, dél-délnyugat felől közelített a főváros felé egy erős légköri front, amely több helyen okozott nagy esőzéseket, ezért a repülőgépek Tula és Kaluga magasságában, vagyis Moszkvától mintegy 220 kilométerre támadásba lendültek a felhők ellen és jelentősen sikerült csökkenteni azok sűrűségét.
Az akcióban a nap folyamán összesen 9 repülőgép vett részt. Az illetékesek azt is elmondták, hogy egy másik időjárási front felhőit is sikerült már eloszlatni, de a technológiáról részleteket nem árultak el.
A Győzelem Napja ünnepségein közel 60 állam képviselteti magát államelnöki vagy kormányfői szinten, és sok más között ott lesz Kofi Annan, az ENSZ főtitkára, José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, George W. Bush amerikai és Jacques Chirac francia elnök, valamint Gerhard Schröder német kancellár. Magyarországot Mádl Ferenc államfő képviseli.